Szigor, fegyelem és felelősség

2020. május 10. 10:34

Karácsonynak fogalma sincs ezek jelentéséről.

2020. május 10. 10:34
Bohár Dániel
Bohár Dániel
Origo.hu/888

„Nem Karácsony Gergely az egyetlen, aki nem hajlandó semmiféle felelősséget vállalni a tetteiért. A haverjai, párttársai és politikai szövetségesei is némasági fogadalmat tettek, amikor a Pesti úti tragédiáról van szó.

Még belegondolni is szörnyű mi lenne, hogy ezeknek nagyobb hatalom lenne a kezében. Fővárosunk így is elég nagy veszteség.

Illetve még egy észrevétel a Pesti úti borzalommal kapcsolatban. A független/objektív sajtó – ahol felvételi követelmény fülig szerelmesnek lenni Karácsony Gergelybe – a botrány kirobbanása után egyből azzal kezdte el védeni a védhetetlen, hogy a jelenség nem egyedi, hiszen ugyanez történik Spanyolországban, Olaszországban és Svédországban is. Mindenhol az idősotthonok a legveszélyeztetettebb intézmények. Egész egyszerűen undorító, hogy ezen portálok szájukra merik venni azt a szót, hogy független és objektív. Kifordul az ember gyomra.

Arról persze már kevesebb szó esik, hogy Magyarországon az idősotthonok többsége szigorú intézkedésekkel és fegyelemmel eddig elkerülték a nagyobb tragédiát.

Szigor, fegyelem és felelősség – Karácsonynak fogalma sincs ezek jelentéséről.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Flagellator1974
2020. május 11. 01:24
Láttátok, hogyan menekült ez a szar takonygeri Bohár elől?
Pusikas
2020. május 10. 23:57
Szép lesz mikor a pénzeket vissza kell adni ,hiszen csak a járvánnyal összefüggésben hozott kifizetések a jogszerűek, annak elhárítására vonatkozhatnak. Tetszik vagy sem !!!
zakar zoltán béla
2020. május 10. 13:26
Ez a 3 szó az überráltak szerint a diktatúra lényege! A degeneráltak általában összekeverik a demokráciát és a kuplerájt!
balbako_
2020. május 10. 11:50
Karácsonynak a legfőbb problémája, hogy mérhetetlenül buta, alkalmatlan bármilyen poszt betöltésére és a bamba vigyoron kívül csak azt tudja csinálni, hogy felteszi a Facebookra amit Gál Zsír Zoltán neki ír.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!