Klaus Iohannis úgy érezte, mosakodnia kell azután, hogy Bukarestben rátámadt anyanyelvünkre, nemzetünkre.
„De visszatérve az utolsó balkáni birodalom elnökéhez, nem lepődtek volna meg száz évvel ezelőtt a pórul járt magyarok, ha azt üzeni nekik valaki a jövőből, hogy egy erdélyi szász lesz majd a román államelnök. Hiszen tudták, a szászság elöljárói dalolva adták oda magukat Nagy-Romániának, és talán nem csak azért, mert a Hohenzollern-ház tagjai voltak az akkori urak Bukarestben.
Mindenesetre hatottak rájuk a királyi német reklámarcok, de végül hetven év múltán feladták reményeiket, és feloldódtak nyugaton, az óhazában. Ám Iohannis valamiért itt maradt, ami dicséretes is lehetne, ráadásul eleinte még Johannisnak írta a nevét jó szász szokás szerint. És újból elérkeztem hozzá, mert a jónapotozását követő magyarázkodása igazán sarkosra sikeredett: május 4-én ugyanis úgy vezette fel mondandóját, miszerint az »Erdélyben Székelyföldnek nevezett terület autonómiájával« kapcsolatos témára is ki akar térni.
Tehát, mint megannyi román politikus, ő is beállt abba a sorba, amely a Székelyföld létét, az ott élők magyar ősiségét kérdőjelezi meg. Viszont a II. András királyunk adta szász autonómia egykori kiváltságosainak leszármazottja nemhogy a Székelyföld, de ezzel maga a Szászföld, vagyis szülőföldje létét is letagadta. Minden őst, minden erődtemplomot. De Nagyszebent, ahol polgármester volt, se hívhatja ezután jó szívvel Hermannstadtnak, csak Sibiunak.
Klaus Iohannis ezennel elveszett a szászság és a magyarság számára is, pedig annak idején a székelyek is odajárultak miatta a szavazóurnákhoz. Ők is fölöslegesen bíztak bármi változásban, és most már hiába is fordítanák le Iohannisnak románra vagy németre Orbán Balázs A Székelyföld leírását, amelyben szászlakta vidékek is szerepelnek, hiába énekelnék torkuk szakadtából népdalaikat az elnöki rezidencia ablaka alatt, és fölöslegesen készítene mindegyikük DNS-tesztet: az ő földjük Románián belük úgyis csak egy elmagyarosított »ősi román« térségnek fog számítani. Hasonlónak, mint a többi »névtelen« erdélyi műveleti terület – már amíg nem lesz felvéve az a bizonyos kesztyű.”
Amikor a Partium fővárosa választhatott: megtört vörös brigantiként, vagy méltóságát megőrizve megy román rabságba. Dr. vitéz Jánossy Gyula és a nemzeti érzelmű polgárság, ha csak rövid időre is, de visszaadta a Körös menti település becsületét, és megmentette a várost a megszállók bosszújától.
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Kérdés, hogy a Tisza Párt képes lesz-e megőrizni az elmúlt évtizedek nemzetpolitikai vívmányait, miközben pragmatikusabb viszonyra törekszik Brüsszellel és a szomszédos fővárosokkal.
A megújulás nem választható lehetőség a nemzeti oldalon, hanem szükségszerű.
Senki sem érti hogy ennek tulajdonképpen mi faszom értelme volt, hogy a fenébe tudott egy ilyen zavarodott kis pukkancs lenyúlni másfél évtizedet milliók életéből.
A Nolimpia mozgalommal ismertté vált balliberális párt egyetlen képviselője sem kapott eddig szerepet a Tisza-kormányban.
