Sikerült – mi is?

2020. május 08. 15:21

Hiába gyűlt össze a szükséges egymillió aláírás, annak semmi gyakorlati következménye nem lehet.

2020. május 08. 15:21
Szentgyörgyi László
Pesti Srácok.hu

„Sikerült! – kürtölték világgá a hírt a szinte teljes jobboldali magyar médiában – bevallom, a baloldalit csak elvétve olvasom, elég nekem a román sajtó sovénnacionalista agymenése – az európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtés lezárultával. Mi indokol(hat)ja az ünneplést? – fogalmazódik meg bennem a kérdés. Mi is sikerült tulajdonképpen?

A válasz: az egymillió online aláírás összegyűjtése. Igaz, nem oly módon, ahogy azt a szabály előírja, hogy az Európai Unió legalább hét tagállamában meglegyen az összlakosság alapján megállapított minimum is. Ez lett volna a feltétele annak, hogy az EB egyáltalán befogadja, esetleg napirendre tűzze a kezdeményezést. Tehát a szükséges hét helyett mindössze háromban – Románia mellett Magyarországon és Szlovákiában – teljesítették ezt. Ergo hiába gyűlt össze a szükséges egymillió aláírás, annak semmi gyakorlati következménye nem lehet. Legalábbis az aláírásgyűjtés elindítói által a polgári kezdeményezésben megfogalmazott célokat illetően. Mindezekből kiindulva azt kell mondanom, az üdvrivalgás elhamarkodottnak tűnik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. május 09. 01:14
Az EU így is úgy is azt csinál, amit csak akar. Ha szabályosan lett volna meg minden legkevesebb 7 országból az EU bizottság akkor sem köteles intézkedni az ügyben. Csak annyira köteles, hogy megindokolja, hogy miért nem csinál semmit. Magyarul népmozgalommal, aláírásgyűjtéssel SEMMIT nem lehet kikényszeríteni a hű de demokratikus EU-tól, ha azt ő maga nem akarja.
121212
2020. május 08. 20:38
"polpotista kommunista" :)))))) Kánya, ma már ne igyál többet! Inkább ünnepeld a nemzetállami szuverenitás győzelmét!
néhai Ch.Pilot
2020. május 08. 19:37
Na, a magyargyűlölő, hazaáruló szarembereknek (Tilikov, Emmanuel Goldstein, A Valódi Zoli bácsi, Stenonis, Keresztény családapa) lett egy kellemes délutánjuk. Ne sajnáljuk tőlük! Retard Europe! :-D
néhai Ch.Pilot
2020. május 08. 19:32
Sikerült - mi is? Megtudni, hogy a Pesti Srácok között is van nem oda való szerző.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!