Pokorni, Rajk és Donáth: Sorstalanság/sorsközösség 2.0

„Néhány hónappal ezelőtt Pokorni Zoltán Holokauszt-megemlékezése kapcsán arról írtam, hogy milyen szerepe van a nyilvános megszólalónak a sorsközösség/sorstalanság határai formálásában a politikai közösség egésze számára. Az akkori vitában annak következményeit mérlegeltem, ha a családi érintettségből fakadó személyes megrendülés nem válik politikai cselekvéssé.

Méltatlan lenne nem megszólalnom ezúttal, mikor egy hasonló vita van kibontakozóban. Schmidt Mária Rajk László könyvben megjelent életút-interjúja kritikájának központi kérdése, hogy milyen felelőssége van a demokratikus ellenzéknek, majd a rendszerváltás utáni – jobb szó híján – balliberális politikát képviselőknek a nemzet végletes megosztásában.

Schmidt vádba burkolt kérdése úgy szól, hogy miképpen lehet morális alapon támadni egy többszörös kétharmados választási győzelemmel legitimált közpolitikai berendezkedést akkor, amikor a kritikusok maguk nem néztek szembe a saját politikai közösségük egyes tagjainak korábbi politikai bűneivel, vagy a személyes érintettségből – elsősorban szüleik kommunista diktatúrabéli szerepvállalása és ennek következményeiből származó tragédiákat – nem tették politikai cselekvéseik alapjává. Mielőtt erről írnék, kitérőt kell tegyek. Schmidt egy halott embert gyaláz, akinek nincs módja válaszolni. Nem a kételyeit osztja meg az olvasóval, hanem ítéletet mond.”