Elkápráztatta Melonit a magyar uniós elnökség teljesítménye: „most kell szerénynek lenni”
Az is kiderült, hogy a két ország kormányfője hogy kíván segíteni Ukrajnának.
Kommunikációval nem lehet a gazdasági hibákat korrigálni. Interjú.
„Egy héttel ezelőtt, az Ön felesége, Csehák Judit volt egészségügyi miniszter nyilatkozott portálunknak, és tömören három »K«-ban foglalta össze a szakterületén hozott kormányzati döntéseket. Mint mondta, ezeket a kabinet késve, károkat okozóan és kritizálandó tartalommal hozta meg.
Találó, frappáns jellemzés.
A magyar társadalomnak azon része, amelyik eddig is nehéz körülmények között élt, ezt kibírja? Ráadásul úgy, hogy nem is számíthat a kormányra…
Attól tartok, hogy a társadalom jelentős része nem rendelkezik sem tartalékkal, sem kitartással, türelemmel és egészséggel ahhoz, hogy ezt a hosszú ideig tartó, kiszolgáltatott helyzetet elviselje. Becslések, de statisztikai adatok alapján is elég pontos képünk van arról, hogy itt több millió ember napi megélhetése forog kockán. Ide tartoznak a mélyszegénységben élők, a szociális segélyre szorulók, azok is, akik a közmunkák minimális jövedelméből élnek, akik elveszítették állásukat, belátható időn belül nem tudnak ismét elhelyezkedni, az úgynevezett kényszervállalkozók, akik megbízásaikat elvesztették és versenyképtelenségük miatt, esélyük sincs a túlélésre. Tehát, egy nagyon széles körről beszélünk, amely a válság igazi vesztese lesz. Számukra pedig a járvány következményei elviselhetetlenek lesznek akkor, ha nem kapnak érdemi segítséget. Hogy ennek mi lesz a következménye, azt nem tudom megmondani. Olyan társadalmi rétegekről van szó, amelyek aktivitása rendkívül alacsony szintű, mozgósításuk esélye szinte a nullával egyenlő. Ha tehát a kérdés arra irányult, hogy a kétségbeesés, a kiszolgáltatottság tömeges és nyílt elégedetlenséghez, éhséglázadáshoz, fosztogatáshoz, erőszakos megmozdulásokhoz vezethet-e, akkor erre azt mondom, hogy Magyarországon ez a veszély nem reális. Marad a kétségbeejtő nyomor.
De akkor mire játszik a kormány?
Legalább három dologra. Az egyik: a járvány által létrejött szükséghelyzetet felhasználja saját pozíciói erősítésére – és itt most kifejezetten a gazdasági pozíciók megerősítésére gondolok. Ezzel ugyanis meg tudja menteni a hozzá közel álló oligarchák, szervezetek helyzetét, csökkenteni tudja veszteségeiket. A második cél, hogy azokat, a hosszú távon valószínűleg elkerülhetetlen, népszerűtlen lépéseket, amelyek áldozatokkal járnak, most, a járvány ürügye alatt hajtsa végre. Ilyenek például az egészségügyben elkerülhetetlen reformlépések, az életképtelen kapacitások felszámolása, a rendszer hatékonyabbá tétele. Most azonban ezek az intézkedések a legrosszabb időszakban és a legdurvább módon valósulnak meg – utalok itt például a kórházi ágyak felszabadítására, kiüresítésére, bezárására. A harmadik szándéka a kormánynak, hogy néhány területen felhasználja a kényszerintézkedéseket, hogy úgynevezett tranzitállamosításokat hajtson végre. Azaz: rátegye a kezét olyan vállalkozásokra, amelyeket később a saját érdekeltségi körébe tartozóknak játszik át.
A miniszterelnök még február közepén a legutóbbi száz év legsikeresebb tíz esztendejeként értékelte saját kormányzását. És kétségtelen: sok szempontból jól, és szerencsésen alakultak számára a világgazdasági folyamatok. Lehetséges-e, hogy ezt a válságot is meg tudja szerencsével úszni? Másként: működik-e ezúttal is a kommunikációs kormányzás?
Az elmúlt tíz év világgazdasági változásai kedveztek az Orbán-rezsimnek – ez igaz. De azért úgy van, hogy az a szerencsejátékos, aki nagyon sokáig eredményesen blöfföl, és még a bankkal szemben is nyereséget ér el, egyszer csak bukni kezd, mert a szerencse nem tart a végtelenségig. Egy idő után, a bank nyerni fog. Mindezt a gazdaság nyelvére fordítva: kommunikációval nem lehet a gazdasági hibákat korrigálni, ráadásul a járvány előtti kegyelmi állapot, amely a 2019-ig a világgazdaságot jellemezte, meg fog szűnni. Nyilvánvaló, hogy a válság kezelése miatt feltorlódó gazdasági károk – beleértve az eladósodást, a deficitek növekedését, beleértve e beépülő inflációs nyomást, amely előbb utóbb, a kamatok növekedésében is meg fog jelenni, az árnövekedés pedig a megtakarításokat, jövedelmeket, vagyonokat erodálni fogja –, előbb-utóbb az ingyen pénz korszaka véget ér, és hozzá kell kezdeni a felhalmozott tartozások, deficitek csökkentéséhez, az infláció megfékezéséhez. Olyan időszakba lép a világgazdaság, amikor a kényszerintézkedések elkerülhetetlenné válnak. Ez Orbánékat is utol fogja érni. Ők pedig – mivel az erőforrásokat elpazarolták az elmúlt időszakba – kiszolgáltatottan fognak állni az új kihívással szemben. A válaszom tehát: ezt nem lehet megúszni.”