Miért nincs betegségtudatuk a liberálisoknak?

„Tele vagyunk titokzatos kis belső késztetésekkel. Kevésbé szerencsés embertársaink ezeket utasítások formájában hallják is a fejükben, esetleg látják feliratként belül, ha lehunyják a szemüket.

Tisztán emlékszem, hogy 4-5 évesen én is állandóan meg akartam nyomni a dudát és mindennél jobban vágytam arra, hogy szirénázó rendőrautóban ülhessek. De ez elmúlik – az ifjúság egyéb vágyaival együtt.

Tulajdonképpen ellenzéki politikusnak lenni alapvetően egy nyugdíjas jellegű foglalkozás. Teljesen más készségeket igényel, mint a kormányzás dühöngési fázisokat rosszul toleráló feladata. Akár hivatásnak is lehetne nevezni, ha az alkalmazotti kört érdekelné az ország és annak lakói. A járvány végítélet jellegű tevékenységének felé sokakat kapott el a metafizikus melankólia, tegnap Aristo kereste az embert Cseh Katalinban (és bukkant saját őszinte meglepetésére halvány nyomokra), ma Jeszenszky Zsolt merült el Hadházy Ákos tünetóceánjában. Meg kell magyaráznunk, miért büntet bennünket a Teremtő ezekkel a rémisztő képződményekkel?

Talán mindenki emlékszik a »Jó reggelt Vietnam!« című liberális propagandafilmre. Nagy élvezettel tekintettem meg annak idején, teljes mértékben azonosulva a liberális propaganda eszközeivel és céljaival. Utólag visszatekintve a film megbocsájthatatlan bűnének rovom fel, hogy a tíz évvel későbbi második megtekintés alkalmával örökre szimpatikusabbá tett bármilyen tetszőlegesen kiválasztott szélsőköcsög katonatisztet, mint bármelyik tetszőlegesen kiválasztott liberált karaktert vagy élő személyt.”