Már az is kegyelem, hogy élhetünk

„Önt 2003. október 21-én kreálta bíborossá II. János Pál pápa, akit a mostani koronavírus-járvány idején egyre többen idéznek: »Ne féljetek!«. Bíboros úr szerint mennyire aktuálisak ma II. János Pál szavai?

Felejthetetlen volt számomra II. János Pál első ünnepélyes pápai miséje 1978 októberében. A Via della Conciliazionén álltam a tömegben, mert a Szent Péter térre nem tudtam bejutni. Az új pápa elsősorban a kommunista államok vezetőihez címezte a felhívást: Ne féljetek! Krisztus nem fenyegeti a társadalmat és a népeket. Most, a járvány idején másfajta félelemről beszélünk. A keresztény hit nem annak technikája, hogy hogyan érezzük jól magunkat, hogyan feledkezzünk meg a gondokról és a veszélyekről, hogyan szórakozzunk helyette. A félelemre való képesség az ember értékes tulajdonsága: ennek segítségével tud védekezni a különböző veszélyek ellen. A keresztény hit teljesebb képet ad a valóságról. Küzdenünk kell a betegség, a természeti csapások, az éhség és sok más veszély ellen. De életünk nem ér véget a földi halállal. A valóság ennél nagyobb. Személyes és jóindulatú, mindenható Teremtője és Gondviselője van a világnak és az embernek.

A mai generáció nem igazán élt meg ehhez hasonló krízist, ezzel szemben a katolikus egyház életében sok világjárvány és tragédia tapasztalata már tanulságként „rendelkezésre áll”. Hogyan lehet leküzdeni a félelmet és a bizonytalanságot?

Imádkozzál és dolgozzál! – ez volt Szent Benedek jelmondata, de ez a jellemzője minden keresztény magatartásnak is. Bízzunk Istenben és minden képességünket latba vetve dolgozzunk a problémák megoldásán. Mindenki képességei és szaktudása szerint. Az Istenhez fűződő kapcsolatunkat pedig erősíti az imádság – akár most is, amikor minden délben elmondjuk azokat az imákat, amelyekkel ebben a helyzetben különösen is kérjük Isten segítségét. Ez a segítség pedig néha váratlan külső körülmények formájában érkezik, máskor emberi igyekezetünk, nagylelkű helytállásunk lesz az isteni segítség eszközévé. Fontos a türelem is. A korai barokk korban, ha a Szentföldre induló zarándokok nyár elején Velencében megtudták, hogy mondjuk Szíriában pestisjárvány van, akkor megvárták a következő tavaszt (...).

(...) Hozott olyan különleges szabályokat a járvány idejére az Apostoli Szentszék, amelyeket esetleg nehéz kivitelezni hazánkban?

A Szentszéknek nagy tapasztalata van a világméretű jogalkotásban és igazgatásban. Az Istentiszteleti Kongregáció olyan irányelveket adott ki, amelyek kifejezetten is utalnak a püspöki konferenciák és a megyéspüspökök mérlegelésére. De még a püspökkari rendelkezések is sokszor irányelv jellegűek. A megyéspüspök dönti el, milyen formában alkalmazza azokat. Több kérdésben pedig a püspökök is utalnak a felelős lelkipásztorok (plébánosok) helyzetismeretére. Ami egyik templomban vagy plébánián megvalósítható vagy éppen komoly szükséglet, az a másikon irreális.”