Az élet megy tovább

„Az ember korunkban elszokott a valóságtól, mely nem más, mint kegyetlen létharc. Ugyanis a természet kegyetlen, és egyáltalán nem kedves vagy jóságos. Ez a kegyetlenség ott van továbbra is, ott dolgozik, csak mi elparavánoztuk, hogy ne lássuk, mert túl finomak lettünk az elviseléséhez.

De attól még az ott van, és irányítja az eseményeket. Ezt nem szabad elfelejtenünk soha.

Épp ezért, ha bekopogtat ablakunkon a valóság, csak ámulunk. Ennek részben oka, hogy évszázadok óta – konkrétan a nagynak kikiáltott francia világfelfordulástól és mészárlástól kezdődően – utópiákhoz, (rém)álmokhoz, íróasztal mellől kiokoskodott mesékhez van szoktatva tudatunk. Liberalizmus, anarchizmus, szocializmus, kommunizmus, feminizmus, újabban genderizmus – egytől egyig az univerzum természetének erőszakkal történő átpingálása, amit persze csak a városi ember nézegethet ideig-óráig kedvteléssel, a paraszt rögtön tudja, hogy baromság az egész. (Talán ezért is igyekszik minden haladó szellemű politikai tömörülés elsőként felszámolni a parasztságot). Mi, városi emberek nagyon elszoktunk már a valóságtól.”