Mi, városi emberek nagyon elszoktunk már a valóságtól.
„Az ember korunkban elszokott a valóságtól, mely nem más, mint kegyetlen létharc. Ugyanis a természet kegyetlen, és egyáltalán nem kedves vagy jóságos. Ez a kegyetlenség ott van továbbra is, ott dolgozik, csak mi elparavánoztuk, hogy ne lássuk, mert túl finomak lettünk az elviseléséhez.
De attól még az ott van, és irányítja az eseményeket. Ezt nem szabad elfelejtenünk soha.
Épp ezért, ha bekopogtat ablakunkon a valóság, csak ámulunk. Ennek részben oka, hogy évszázadok óta – konkrétan a nagynak kikiáltott francia világfelfordulástól és mészárlástól kezdődően – utópiákhoz, (rém)álmokhoz, íróasztal mellől kiokoskodott mesékhez van szoktatva tudatunk. Liberalizmus, anarchizmus, szocializmus, kommunizmus, feminizmus, újabban genderizmus – egytől egyig az univerzum természetének erőszakkal történő átpingálása, amit persze csak a városi ember nézegethet ideig-óráig kedvteléssel, a paraszt rögtön tudja, hogy baromság az egész. (Talán ezért is igyekszik minden haladó szellemű politikai tömörülés elsőként felszámolni a parasztságot). Mi, városi emberek nagyon elszoktunk már a valóságtól.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Maradjunk annyiban, hogy Viktória Strompová számára mindaddig egyáltalán nem volt fontos a magyar állampolgárság, amíg nem akart a Tisza Párt színeiben országgyűlési képviselőjelölt lenni.
Áder János Szegeden, a Háborúellenes Gyűlésen tartott beszédében egyetlen kérdés köré rendezte a mondandóját: gyarapodott-e a közvagyon az elmúlt 15-16 évben, és mire lehetünk büszkék.
