Aki emberiséget mond, csalni akar

„»Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szexuális orientáció és genderidentitás alapján történő hátrányos megkülönböztetés elleni fellépésért felelős Független Szakértője.« Ízlelgessük csak a pozíció súlyát és elnevezését, így nagy f-fel és nagy sz-szel – merthogy ez nem valami tréfa, tényleg van ilyen. Onnan tudom, hogy az illető, a neves Victor Madrigal-Borloz közleményt adott ki a homofóbia, bifóbia és transzfóbia elleni világnap alkalmából: és mielőtt azt hinnék, hogy legalább ez utóbbi egyféle móka, mint az »albán büszkeség napja« (amikor is a vicc szerint az albánok azt ünneplik, hogy ők nem románok), ki kell ábrándítanom mindenkit. A jeles esemény most volt pár napja, május 17-én.

Ezeket az egészen abszurd, mégis valós dolgokat azért említem, mert megint csak felidézték bennem a posztmodern hívságos elmebaját, azt, hogy korunk életparancsa a korlátlan szabadság, a szabadosság, minden létező (akár szexuális) vágy emberi jogként történő kivetítése, kielégítése és kielégíttetése. Az ember kiskorában persze szívesen babrál sok mindennel – ezért is szükséges a gyerek fegyelmezése –, de ma már teljesen legitimnek tekintendő, hogy »később áttételessé válik a babrálás és végül kísérletezésnek nevezik el azt, amely kezdettől fogva és célját tekintve sem más, mint manipulálás« (Lánczi András). A legújabb kori értelemben vett szabadságfogalommal is ez történt, mely már régen nem az antik és keresztyén hagyományon nyugvó, közösségelvű szabadságot jelenti, hanem a minden korlátozástól, behatároltságtól, rögzítettségtől mentes önkibontakoztatás, önmegvalósítás és önmeghatározás ideáját.

Ennek csak egy apró, de céltalanságában totális példáját jelenti a szexuális identitásra alapozó politizálás és a genderideológia. A kísérlet továbbfejlesztése pedig az, hogy az ezzel szemben fellépőket intézményesített eszközökkel (testületek, szakértők, világnapok) és nyelvi leleményekkel (hiszen ők »bifóbok« és »transzfóbok«, bármit is jelentsenek e kitételek) szükséges kiiktatni a még elfogadható társadalmi diskurzus keretei közül. Ezt korábban boszorkányüldözéssel, máglyahalállal, majd cenzúrával érték el – ma úgy hívják: politikai korrektség. A jellemzően balliberális értelmiségi ömlengésekből kinyert, majd jogi és formálpolitikai elvárásokba öltöztetett szabadságheroi­zálás élesen szemben áll nemcsak a józan ésszel, de alapvetően a konzervatív habitussal is.”