„Több hónap telt el azóta, hogy megérkezett a járvány Magyarországra. Az emberek zöme a korlátozásoknak megfelelően otthon maradt. Ön hogyan élte meg az elmúlt heteket a karanténban?
Mint általában mindennek, a járványidőszaknak is megvolt a maga fejlődéstörténete, akár a száraz tényeket, akár a belső folyamatainkra gyakorolt hatásait vizsgáljuk. Most már azt mondhatom, hogy szerencsére egész jól vagyok, rengeteg gondolat, érzés ülepedett le bennem. A titok az, hogy nincs titok: globalizált, végletekig fogyasztásra épülő világunkban, ahol most túlcsordult a felszínesség, váratlanul be kellett húzni a satuféket. Az embereket figyelmeztették.
Figyelmeztette valaki – a Jóisten, a természet vagy a sors, ezt mindenki döntse el maga. Én sok magasságot és mélységet megéltem a karantén hetei alatt. Példának okáért elsőként azt, hogy ebben a rohanó, virtuális világban rengeteg alapvető értéket nem vettünk észre – hagytuk elsikkadni, elsiettünk mellette. Most a kényszerű bezártságnak köszönhetően alkalom adódott ezeknek az apró csodáknak a felfedezésére, elég, ha csak arra gondolok, ahogy a természet szép lassan magához tért, fellélegzett, az évszakok visszanyerték saját karakterüket. Ami viszont a koronavírust illeti, kezdetben engem is kifejezetten sokkolt, fogalmam sem volt, hogy hova vezet ez. Az elmúlt száz évben nem történt ilyen mértékű biológiai katasztrófa az emberiséggel.”