Tudjuk, merjük, tesszük?

2020. április 20. 07:08

Bátorság és elszántság tehát már van, de valós tudás aligha, mert ha lenne, akkor kicsit szerényebben fogalmaztak volna.

2020. április 20. 07:08
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„Történelmileg úgy alakult, hogy a drámai nyílt levélben a kormányhoz forduló közgazdászok szinte mindegyikéhez személyes ismeretség fűz. Éppen ezért igyekszem jóhiszemű lenni, és azt feltételezni, hogy valóban az a szándékuk, hogy segítsék – ha nem is a kormányt, de Magyarországot abban, hogy minél hamarabb kikerüljünk abból az egyelőre elég nehezen definiálható helyzetből, amelybe az egész világ – és benne hazánk is – került. Ám adódik néhány kérdés. Legelőször is az, hogy e közgazdászkör azt állítja, a kormány nem érti a kialakult helyzetet, amiből persze logikusan következik, hogy ők viszont értik, hisz ha ők sem értenék, akkor nem írták volna meg felhívásukat.

Hamvas Béla írja, hogy az élet csak akkor kezdődik, amikor az ember nem tudja, hogy mi lesz. Amennyiben Hamvasnak igaza van, úgy az emberiségnek most kezdődik el csak igazán az élete, mert ha valamikor, most valóban nem tudjuk, mi lesz. Sőt gyaníthatóan a helyzet ismeretelméletileg ennél is rosszabb, amit talán úgy fejezhetnénk ki, hogy most azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk, vagyis egyelőre nemcsak válaszaink nincsenek, de a kérdéseinket sem igazán tudjuk megfogalmazni. Vagy ha még ezt is lehet fokozni, azt sem tudjuk, hogy az adott tér-időben egyáltalán felteendő kérdések lapulnak.

Ezért irigylem közgazdász kollégáimat a nagy bátorságukért, amelyre alapozva kijelentik: ők pontosan tudják, hogy mi lesz. Bár végül is érthető ez, hisz »tudjuk, merjük, tesszük« volt a politikai jelszava annak a szerveződésnek, amely szellemi értelemben most is összehozta az aláírókat. Bátorság és elszántság tehát már van, de valós tudás aligha, mert ha lenne, akkor kicsit szerényebben fogalmaztak volna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. április 20. 12:34
A Bogi,a Kádár Béla államtitkáraként még teljesen normális volt,később zavarodott meg...:)
Óbor Dezső
2020. április 20. 10:33
Tanár úr: igaza van!
Covy D.
2020. április 20. 09:56
A járványhelyzet miatt a kopott MSZMP tagok véleménye duplán számít, nem beszélve a komprádor szivattyúkról.
Robur
2020. április 20. 09:54
Megszólalt a spirituális közgazdász.:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!