Lapszemle, avagy miért marad így örökre a NER

„Két nappal azt követően, hogy ugyanebben a lapban Hegyi Gyula volt szocialista (?) parlamenti és európai parlamenti képviselő megértően emlékezett meg a terror teoretikusáról és irányítójáról, Vlagyimir Iljics Leninről, olyanokat ferdítve, hogy »az élcsapat még az életében kicsúszott a kezéből, a nála sokkal könyörtelenebb Sztálin eszközeként végzetesen eltorzította és meggyalázta mindazt, amit oly sokan reméltek az orosz forradalomtól«, meg hogy a polgárháborút a »a szegényparasztság mozgósításával« nyerte meg (a felakasztott, megfélemlített, kizsigerelt szegényparasztok erről sokat tudtak volna mesélni, ha még tudtak volna mesélni, meg úgy egyáltalán: képzeljük már el, hogy mi lenne, ha a Magyar Nemzet kedélyes visszaemlékezést tenne közzé, ha nem is Hitlerről, de Mussoliniről), szóval két nappal később ez a cikk jelent meg ugyanott. A józanság által meg nem környékezett Sz. P. szó szerint azt írja a NER-rel kiegyező oligarcha újságjában, hogy Magyarország fasiszta diktatúra, majd két bekezdésen át – modorosságokkal és közhelyekkel zsúfolva – leírja, hogy fogalmilag miért nem az. No, de aki hangokat hall a fejében, annak nem kell ügyelni a definíciókra. Mindegy is. Csak annyit szeretnék megjegyezni azok kedvéért, akik majd elkezdenek kapálózni, meg kiabálni, hogy ez igenis diktatúra, meg fasisztának, meg pláne az, vessenek egy pillantást a szöveg fölötti hirdetésre, és azután gondolkodjanak el azon, hogy a NER-nek ellenére vannak ezek az elborult futamok.”