H.Ont András: A porhó

„Egyszer, úgy egy éve immár, mint az Ősz, mit senki sem vár,
Bús fejemmel, andalogván, dús flekkről álmodtam épp,
Mikor, Ó, mint rút ohajtás, űzve-vágyott szörnyü póstás,
ében-éjben, jaj!, be pompás: bezörgettek VIKTORÉK…
Sejtelmem ki is mondottam, jaj!, tán más is hallja még:
»Biztosan a Viktorék…«

Bús s hideg kezem remegve, konyhakés felé üzetve
végül egy sulyos Melocco-t tartván csihadt némiképp.
»Krisztusnak nevében kérlek, szólj, mit zörgetsz így az éjnek
Közepén, te aljas lélek! Nappal űzni nem elég?!
Nyúzol-űzöl reggel, délben, olykor este – nem elég?!
Kik küldtek, a Viktorék?!?!«

Kérdésemre bűzös csenddel válaszolt a NER-es ember.
Mintha tényleg nem is lenne nyilvánvaló marha rég,
Hogy ki vár rám ott az ajtó túlfelén: gyilkos behajtó,
Jatagánnal, nagy vigyorral, a narancsszín’ lomha vég!
Jatagánnal, vicsorogván – a narancsszín’, lomha vég…
(Megjöttek a Viktorék.)”