Fizessenek a gazdagok!

„Válság idején az emberi természetben megbúvó sötét és alja dolgok előbukkannak, felszínre kerülnek, mint költözés idején az ágy alatt felejtett idegen fehérnemű, vagy a gyerek stikában elmajszolt, majd a hűtő mögé hajított csoki papírja.
Az alja lelkiség legpenetránsabb megnyilvánulási közé tartozik a »Kinek mije van?« Illetve a »Kinek mennyije van?« Ez kiélezett helyzetben óhatatlan előjön, és általában azzal végződik, hogy »Vegyük el tőle!«

Alacsonyabb szinteken ez a csak a bevásárlóközpontokban, áruházakban kerül elő, amikor ölni kell egymást élelmiszerekért, vagy WC-papírért – magának már van húsz csomagja, láttam, hogy az autójába pakolta negyedórája, ne is próbálja tagadni! -, magasabb szinteken meg a politikai uszításban.

Érdekes mód, amikor kiélezett helyzetben valami önjelölt népvezért hokedlire áll, és elrikkantja magát »Neki miért van? Miből van? Mennyije van?«, akkor sosem magára gondol, holott általában nem a mélyszegénységben élők szokták az ilyeneket elrikkantgatni. (A kisembernek lehetősége sincs rá, vagy ha mondja is, ki figyel oda?) Igaz, olykor megjátsszák, hogy a nép fiai közül valók, kölcsönkérik a sámlit, valami ismerősüktől – a kopottat add, drága barátom, azt a lepattogzott festésűt, úgy kell tennem, mintha közéjük tartoznék – s, amikor felállnak rá hőzöngeni, előtte leveszik a drága karórát, hajat borzolnak, az audit is otthagyják a sarkon, és gyalog mennek kisembert menteni, bérből és fizetésből élőt sajnálni. (Hónuk alatt cipelve a sámlit).

Hát igen, Marosán elvtárs is mindig felgyűrte az inge ujját, amikor a munkások közé vegyült, Tordai Bence meg most kitűri a kockás ingét, nincs ebben semmi új.”