Egyedül nekünk sem megy

„Ma küzdünk a koronavírus ellen, mindannyian fegyelmezettebben, átgondoltabban élünk, sokan teszünk azért, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel éljük túl ezt az időszakot. Ma még nem tudjuk, meddig. A ma nehézségeit a jövő kutatása teszi elviselhetővé: tudjuk, hogy így vagy úgy, de egyszer vége lesz ennek a krízisnek. De nagyon nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Nem mindegy, milyen országban ébredünk fel a koronavírus tombolása után. Lesz-e munkahelyünk? Lesz-e mit ennünk? Lesz-e pénzünk az oktatásra, gondoskodásra, a kultúrára? Ezekre a kérdésekre kell jó választ adnunk politikusként, tudva azt, hogy a következő generációk aszerint fognak minket megítélni, hogy most mit lépünk. Ma nemcsak az időseinket kell megvédenünk, hanem az unokáinkat, a dédunokáinkat is.

Aki ebben a helyzetben minimálisra csökkenti a kommunikációt, az együttműködést és együttgondolkodást, az ezzel nincs tisztában. Az nem hosszútávra tervez. Szinte közhely, hogy bár a koronavírus-járvány nem egy gazdasági szektorból érkező krízis, mégis olyan következményekkel jár, mely teljes gazdaságpolitikai újratervezést kíván. Az újratervezés pedig konszenzust, éppen azért, hogy amit az egyik kormány elkezd, azt a másik majd jó szívvel tudja folytatni, hiszen egy ország így tud az egyről a kettőre lépni. Ma Magyarországon nincs konszenzus, mert a feltétlenül szükséges gazdaságpolitikai konszenzus helyett a jogrendszer lebontása, a társadalmi egyenlőtlenségek fokozása, az önkormányzatiság kiüresítése a kormányzati teljesítmény következménye.”