Április 12-én (Húsvét Vasárnapján) délután olyasmiért mentik fel, aminek határideje április 15. Miért olyan sürgős, hogy nem „várhattak még 3 napot?
Andrea Bocelli Húsvét vasárnapi koncertjének gyönyörű, éterien tiszta, de mégis szívszorító dallamait hallgattam az üres Milánói Dómból, a fájdalom, a gyász a feloldozás és a remény hangjai szóltak. A Feltámadás, az elmúlt napok tragédiái, a szeretteim, a kis közösségeink, nemzetünk és az emberiség jövőjének szorongató kérdései visszhangoztak bennem. Ekkor először az internet, majd a telefonom hang nélkül elkezdett jelezni. Sokszor, sürgetően. Bekapcsoltam, és akkor mélyen megrendültem. Egy barátom, egykori kollégám sorsáról jöttek a hírek.
A sok kétségbeesett emberi reakció között végre megtaláltam az EMMI Dr. Cserháti Péter felmentéséről szóló közleményét. Elolvastam a döntés indoklását, és akkor furcsa érzésem támadt. Rendkívül súlyos, szinte bántóan elítélő szavak között egy konkrétum: április 12-én (Húsvét Vasárnapján) délután olyasmiért mentik fel, aminek határideje április 15. Miért nem vártak addig, amíg befejezett tényállásról beszélhettek volna? Miért olyan sürgős, hogy nem várhattak még 3 napot? Még a valóban rengeteget dolgozó és sokat kommunikáló Operatív Törzs vezetői is két nap szünetet tartottak. A dátumok láttán nagyon sok középkorú és idősebb magyar polgárnak a Tanú című kultuszfilm, akkor hatalmas nevetést kiváltó egyik kulcsmondata jön be, amikor Pelikán, a gátőr a tárgyaláson rémülten felnéz a papírból és azt mondja: kérem, ez itt az ítélet és nem a vádirat!
Vázlatos pályakép:
Dr. Cserháti Pétert 39 éve ismerem. Akkor lépett be a rendkívül vékony, hórihorgasan magas fiú az Országos Traumatológiai Intézet Baross utcai átmeneti épületébe műtőssegédnek, hogy munka mellett készüljön az egyetemi felvételére, és ezt a munkát egyetemistaként is folytatta. Nagybátyja, Manninger Jenő professzor, a magyar baleseti sebészet egyik legjelentősebb személyisége, a modern magyar kézsebészet világszerte elismert alapítója volt. Cserháti egész életében az ő példája mentén haladt, és ezzel a kollégák és a betegek széles körének elismerését váltotta ki. Közösen írott és szerkesztett könyvük (Manninger-Cserháti-Fekete-Kazár: A combnyaktörés kezelése osteosynthesissel) német és angol nyelven is megjelent. Ehhez is kötődik tudományos munkássága közel 150 dolgozattal, PhD-fokozattal, egyetemi oktatói megbízatással.