Megválaszolta a nagy kérdést Orbán Viktor: olcsóbb lesz-e a kenyér a békecsúcs miatt?

A miniszterelnök tiszta vizet öntött a pohárba – ezért fontos a béke.

Reagálás az ellenzéki pártok nyilatkozataira.
„Ők 2008-ban már megmutatták, hogyan kezelnék a válságot: megszorításokkal, adóemelésekkel, bércsökkentéssel és IMF-hitellel.
A Fidesz továbbra is támogatja a kormány járvánnyal és annak következményeivel kapcsolatos intézkedéseit, melynek középpontjában az emberi élet védelme, valamint a munkahelyek megvédése áll.
Kiállunk a Járványügyi Alap létrehozása mellett és egyetértünk azzal, hogy a pártok is fizessenek be ebbe.”