Az állam rabjai

„(...) Mondhatjuk azt, persze, hogy csak a szükségállapot miatt tekint ránk úgy az állam, mint potenciális rabokra – a videóban még egy szubtilis fenyegetést is felmondattak az egyik rabbal, hogy biza’ vigyázzunk magunkra s maradjuk otthon, nehogy oda kerüljünk, mint ők –, de a járvány egyáltalán nem ad okot erre. Már az is elég problematikus, hogy elméletileg létezhet olyan kivételes állapot, amelyben az állampolgárokat a rendészet könyörtelen szemüvegén keresztül nézhetik az »illetékes hatóságok«, értsd: lelőhetik őket az utcán, vagy különösebb magyarázkodás nélkül letartóztathatják őket, tehát hogy a hatóságok az állampolgár szabadságának eltiprásában és életének kioltásában is illetékesek lehetnek. Jelen körülmények között azonban erre nincs szükség.

Úgy is meg lehet fékezni egy járványt, hogy a szabad állampolgárokat szabadoknak tekintjük. Ha ezt a román állam nem így gondolja, akkor semmi garancia arra, hogy »békeidőben« (most ugye molekuláris entitásokat böködünk mikroszigonnyal és himnusszal) nem rendészetileg szemléli a »kedves« nép ténykedéseit. Titkosszolgálat, rendőrség, ügyészség stb. működése. Persze nem kell feltétlenül átlépjen a Rubikonon, de elég baj az, ha úgy gondolja: átléphet, ha kedve szottyan. Csak nem bizonyos kedvek szottyanásától kellene függjön az ilyesmi. Ha mi szabad emberek vagyunk, akkor ez tabu. Ha nem tabu, nem vagyunk szabad emberek.

Ebben a helyzetben tehát minden jogunk megvan arra, hogy bocsánatkérést és menesztéseket követeljünk. Aki minket nem tekint szabadnak, az nem uralkodhat fölöttünk. Persze ez a maxima is rejt egy poént, de ez már máshová tartozik; már az is előrelépés lenne, ha ennek a paradox elvnek eleget tennének közös körülményeink. Mindez azonban csak az érem egyik oldala.”