A népképviselet megteremtésével a nemzet szimbolikusan egyesült

„Ma az Országgyűlésben »Magyarország népképviseleti rendszerének harminc évvel ezelőtti visszaállításáról« szóló politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslatáról vitáztunk:

»Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

1990-ben, az első szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésén Varga Béla katolikus pap, későbbi emigráns, a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, aki 1946-ban a Nemzetgyűlés elnöki tisztségét töltötte be, így szólt a jelenlévőkhöz:

»Gondoljunk arra, amire én sokszor gondolok, hogy ami e teremben történik, nemcsak egy negyvenegynéhány esztendős fájdalmas fejezet vége, hanem a második magyar ezerév kezdete.«

Később a fenti szavak közvetett optimizmusát elfedték a rendszerváltoztatás nehézségei: az akkori ellenzéki oldal egymás ellen fordulása, a széles körű létbizonytalanság, amit a gazdasági szekezetváltás okozott, illetve a hatalmukat átmenteni igyekvő régi elit mesterkedései, ami megkérdőjelezte mindazt, amiért a rendszer ellenzéke harcolt. A rendszerváltoztatást követő években, évtizedekben nehéz volt bizalommal tekinteni a jövő felé, s talán ezért történt, hogy Varga Béla gondolatai elvesztek a politikai viták zajában. Pedig lett volna mire odafigyelni!

Gondoljunk csak arra, hogy a Honfoglalás is egyfajta nemzetgyűléssel zárult le Pusztaszeren. Majd az a gyakorlat, hogy a magyarok szervezett és rendezett formában vitatják meg a nemzet ügyeit, élő hagyományként maradt jelen a magyarság egész történelmében. 

Ezért is van az, hogy Magyarországon a magyarok beleegyezésével sosem csak külső nyomással tudott kialakulni abszolút hatalom. De még a legnagyobb, kívülről érkező elnyomás ideje alatt is volt a nemzetnek olyan fóruma vagy fórumai, amelyen a megmaradt és ellenálló magyarok végig tudták vitatni, meg tudták beszélni közös ügyeinket. Ezen mechanizmuson keresztül vált a magyar Országgyűlés a magyar nemzet szuverenitásának legfőbb letéteményesévé, s egyben szimbólumává. Ha a nemzet gyűlést tart magának, akkor még van erő a magyarságban arra, hogy sorsát a saját kezébe vegye vagy éppen ott tartsa. 

A századok során pedig egyre bővült azoknak a köre, akik tagjai lehettek e gyűlésnek, s egyre több magyar ember dönthetett arról, hogy kik képviseljék a nemzetet. Mindennek jelentőségét nem lehet túlbecsülni! Az országgyűlés tagjai egyenként, mindannyian a nemzet egészét képviselik. A népképviseletben feloldódnak a partikuláris érdekek (például faj, szín, nem, nyelv, politikai vélemény, társadalmi származás, vagyoni helyzet, amivel összefüggésben a különbségtétel tilos), s a nemzet valódi közössége jön létre egy szimbolikus térben. Ennek a térnek a leképeződése pedig ez az ülésterem, s a benne helyet foglaló honatyák. 

Ezt a szimbolikát kell szem előtt tartanunk, ha meg akarjuk érteni, mi is történt harminc éve, az Országgyűlés alakuló ülésén. Abban a »negyvenegynéhány fájdalmas esztendőben«, amelyről Varga Béla is megemlékezett, de facto nem létezett népképviselet Magyarországon. Mindez nemcsak a kommunista elnyomás sajátosságaiból következett, hanem a kommunista államjogi dogmatikában is kódolva volt. A kommunista parlament tagjai – akiknek valódi ráhatása egyébként sem volt az ország ügyeire – még papíron sem a nemzetet képviselték, hanem csak azt a szűk közösséget, amely az adott képviselőt delegálta. Választókerületet, üzemi tanácsot, szakszervezetet. A kommunista eszme és jogi gondolkodás egész egyszerűen képtelen volt nemzetben gondolkodni, ellenben nagyon is képes volt a partikuláris érdekek mentén felosztani és egymás ellen fordítani a magyarokat. 

Nem csoda tehát, hogy hazánk – ahogy a javaslat fogalmaz – nem »a saját tengelye körül forgott«, olyan hatalom uralkodott, olyan döntések születtek, amelyek nem erősítették, hanem gyengítették a magyar nemzet pozícióit a világban és a Kárpát-medencében, s amelyek nem javították, hanem rontották a magyar emberek életlehetőségeit, aláásták a hosszú távú boldogulás esélyét. 

Harminc évvel ezelőtt a népképviselet megteremtésével a nemzet szimbolikusan egyesült, s ezáltal visszanyerte azon képességét, hogy sorsát ismét önmaga kezébe vegye és ellenálljon a külső nyomásnak. Amíg ez az Országgyűlés ülésezik, amíg a Parlament falai között magyar emberek, magyarul, szabad akaratukból, szabad belátásuk szerint tanácskoznak a nemzet ügyeiről, jó okunk van bizalommal tekintenünk a jövőbe! 

Jó lenne, ha ciklusoktól függetlenül ezt egyetlen képviselő sem felejtené el soha, sem kormánypárti, sem ellenzéki, s nem keverné össze a Bukarestből jövő dicséretet az itthonról jövő dicsérettel. A második évezredben ránk váró kihívások ugyanis semmivel sem mutatkoznak könnyebbnek, mint amivel eleinknek meg kellett küzdeni. 

De végre, a negyvenvalahány év elnyomását, s az átmenet keserves évtizedeit követően elmondhatjuk, hogy most már igazán oda tudunk figyelni arra, amit 30 évvel ezelőtt Varga Béla mondott, s most már csak rajtunk múlik, hogy a második magyar évezred milyen sikereket tartogat számunkra. 

Erre garancia az Országgyűlés és a parlamentarizmus eleven hagyománya Magyarországon, a Parlament épületében elhelyezett Szent Korona, valamint a felelős magyar Kormány! Amelynek nevében ezúton szeretném a javaslatot támogatásról biztosítani.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!«”