Az anyakovászt állandóan etetni kell.
„Most, hogy sokakkal együtt annyi év után én is konyhakertet tervezek (hiszen itthon leszek, hogy locsoljam), az jut eszembe, olyanok vagyunk az évtizedek óta megszokott rituáléink nélkül, mint a karó nélküli paradicsom. Kap fényt, vizet, tápanyagot, virágot hoz, megérleli a gyümölcsét, de leborul a földre, és ott megrohad, megrágják a nem is tudom, mik… ennyire még nem vagyok értője a kerti tudományoknak. Csak most tanulom, ahogy a kovászos kenyérsütést is – online.
Hányszor hallottam én erről a kovászról! Valahogy úgy képzeltem, hogy persze, a kovász az erős hitű ember, aki kegyelemből kapta az ő hitét, neki csak az a dolga, hogy szépen kelesztgeti-keltegeti a többieket, mint kovász a kenyeret. Most aztán kezdem kapiskálni, hogy az anyakovászt állandóan etetni kell (esetleg naponta kétszer is!), nem mindegy, mivel, mikor, hány fokon, mert begombásodik, megpenészedik, megpusztul. De ha életben tartod, annyi lesz, hogy nem győződ elajándékozni, családtagnak, barátnak, szomszédnak, és csak egyre több lesz, ha nem akarod kidobni, mert azt nem szabad, nem lehet, nem illik, akkor viszont mindennap sütnöd kell.
Szóval, kemény ez a kovász-ügy. Melós dolog szentté válni.
Talán nem is szentségtörés most, ha a körülöttünk lévő profán tárgyakból, tapasztalatokból, eseményekből merítünk a nagyböjthöz, hiszen végülis hisszük, hogy a teremtett világ minden szeglete ugyanazon elv szerint működik. Talán most, ebben a pár hónapja még elképzelhetetlen, valószínűtlen életmódban ezek is megteszik palántakarónak. Hiszen most mi is »otthontanulásra« kényszerülünk, ahogy a gyerekeink.
Mindjárt virágvasárnap, ilyenkor már kint szokott lenni az ajtódíszünk, hol barkából, hol festett tojásból, medvehagymavirágból, száraz levendulából, borostyánlevelekből, ibolyából, selyempapírból… Eddig eszembe sem jutottak, hiszen idén a locsolók nem érkeznek majd csapatokban, nem sok vendég fog belépni az ajtónkon, kimenni se nagyon fogunk. De aki kimegy, azt visszavárjuk. És talán más lesz úgy belépnie, hogy nemcsak a kézfertőtlenítő fogadja, hanem az ajtón ott lesz ez a kis húsvéti ígéret is, a hit, hogy a Feltámadás nem marad el, és nem is online lesz, hanem valóságos. Még fönn lapulnak a hozzávalók a »Húsvét« feliratú dobozban, de ott is maradnak. Lemegyek a kertbe, és keresek friss hozzávalókat. Az idén ez lesz benne a különleges. Ha elhervad, majd újat hozok.”
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Daniel Craig visszatért a lassan már ikonikusnak nevezhető nyomozó karakteréhez, és ha a világot nem is váltja meg, hellyel-közzel betartja, amit ígér. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember korrekt krimi lett, de bosszantó, hogy nem játssza ki ügyesebben a lapjait.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Lehet-e szebb és tisztább válasz Isten adventi hívására a tökéletes szeretetnél, amelyben Őt, akit szeretünk, teljességgel azért szeretjük, aki Ő Maga. Nem magunkért, hanem Istenért. Kocsi Lajos írása.
Egységben az erő! – üzente a világbajnok magyar MMA harcos.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
