A félrebillent nyakkendő – Márai 120

A nyolcvanas évek második felének szombat délelőttjein a Petőfi Csarnok bolhapiacán volt egy fazon, akinek patent kis könyves standján valahol a színpad árnyékában, ahol pár évvel később Bikini, Eric Burdon, majd Lou Reed és Nick Cave koncerteken fogok megfordulni, szóval volt ott egy könyvárus a színpad mögötti placcon, aki sok más mellett emigrációs irodalmat is árult.

de maga az idős író is úgy volt vele, hogy amíg szovjet csapatok állomásoznak az országban, addig nincs hazalátogatás, nincs magyarországi könyvkiadás – hiába az itthonról San Diegóba küldött néhány bágyadt udvarló gesztus a rendszer kimúlása felé sasszézva. Úgyhogy apám többnyire a bolháról szerezte be a müncheni Griff Verlag és a torontói Vörösváry Publishing friss és ropogós Márai-köteteit.

A kilencvenes évek első felében ugyancsak apámmal az encsi nemzetközi alkotótáborból egy-egy napra minden nyáron átugrottunk Kassára friss, vagy talán inkább másféle levegőt szívni. Évente visszatérő fix helyeinkből pedig kettő is akadt. A Szent Erzsébet-dóm a szárnyas oltárral és a Rákóczi-kriptával (František Rákóczi és Mikuláš Bercsényi, álltak kizárólagosan és megkérdőjelezhetetlenül az írógéppel írt poros karton névtáblákon az infók), a másik pedig a roston sült pisztráng a székesegyház közelében található polgárház udvari, középkori boltozatos éttermében.

Annak a helynek az atmoszférája különben maga volt a túlélő krúdyzmus a népi demokrácián gellert kapott Csehszlovákiában. Na igen, krúdyzmus, amiről pont Márai értekezik Föld, föld!... című kötetében az 1945-ös ostrom infernója során rommá lőtt Budán. Az a belső és spirituális emigrációt jelentő krúdyzmus, amibe a hetvenes évek Magyarországán Huszárik Szindbádja lehelt újra életet. Aztán 1992 júliusában a két kassai fix pontunkat egy harmadikkal egészítettük ki, miután az Egy polgár vallomásai nyomán

Ezerkilencszázkilencvenkilenc tavaszán szívjuk a Camel Lightot – egy happy endre kifutó afférom volt amúgy a Tandem kocsmapultjánál a nevezett cigaretta gyöngített verziója miatt az író Dobaival, de erről talán majd máskor – szóval szívjuk a Camelt atyai jóbarátom, Gulyás Gyula Várkert bazárbeli szobrászműtermében, miközben fényt mérek állványra erősített filmes Canon fényképezőgépemmel.

Az ostrom idején kibombázott Mikó utcai otthon elé készülő Márai-büszt gipsz előtanulmányát fotózzuk éppen. Közben a Gyuszi némán és egy félmosollyal mutat rá Márai megbillent csokornyakkendőjére. Az ötletet két fotó adta, mindkettő az 1939-es könyvhéten készült az íróról a Szervita téren. Egy szóló portré és egy csoportkép Móriczcal, Püski Ilonával, valamint a báró Kemény házaspárral. És Márai Sándor letörölhetetlen spleenes arckifejezése alatt ott van az inkriminált, von Hause aus kassai polgári tartással megbillent nyakkendő.

A bronz büsztöt végül 2001 április 11-én délelőtt a 101. születésnapon, napra pontosan tizenkilenc évvel ezelőtt avattuk a Mikó utcában, az esemény izgalmait pedig a dzsentrifikáció előtti, nyomokban akkor még ugyancsak a halovány krúdyzmus jeleit mutató Dérynében vezettük le.