A félelem mindig rossz tanácsadó

„Hát előkerült végre, Elnök Úr!

Aggódtam magáért. Aggódtam, hogy esetleg elkapta a vírust, és ez akadályozza államfői szerepének betöltésében. Hogy azért nem szólal meg heteken át, mert beteg, és nem akar így mutatkozni ország-világ előtt. Még két nappal ezelőtt is élt bennem a remény, hogy nem gyávaságból hallgat. Aztán amikor olvastam, hogy az elfogadása után két órával már alá is írta a felhatalmazási törvényt, ez a remény is szertefoszlott.

Rossz érzés lehet. Komornyiknak lenni. A NER lakájának. Aki a nép helyett a hatalmat szolgálja. Aki nem őrködik a törvényesség felett, hanem bakot tart a fosztogatóknak. Amikor Schmitt Pál megpróbálta hazugságokkal kimagyarázni a kirobbant plágiumbotrányát, azt gondoltam, ennél rosszabb már nem jöhet. Tévedtem.

Az Ön bűne nem az, hogy ezt a gumicsont törvényt, amin az ellenzék hetek óta rágódik, aláírta. Nem most és nem ettől a törvénytől lesz diktatúra Magyarországon, Orbán Viktor okosabb ennél. Bár sok kétségem nincs: ha a diktatúrát kéne szignózni, Ön példás gyorsasággal kotorászná elő a pecsétet a Sándor Palotában, sutba dobva jogkörei maradékát.

Az Ön bűne az, hogy ahelyett, hogy a törvény aláírása után mértéktartásra intette volna a kormányt, felhívta volna a miniszterelnök figyelmét a veszélyhelyzettel járó felelősségre, ehelyett elnöki nyilatkozatban állt neki kormánypropagandát szajkózni. Itt lett volna az alkalom javítani a renomén, ezzel szemben Ön megtépázott tekintélyének maradékát is veszni hagyta.

Ön még egy látszatállamfői posztra is méltatlanná vált. Nem maradt Önben semmi szégyenérzet?

Elnöki nyilatkozatának zárásaként Kossuth Lajos szavait ajánlotta megfontolásra, miszerint: »emeljük fel politicánkat a körülmények szinvonalára…« Én egy másik Kossuth-idézetet szeretnék a figyelmébe ajánlani. Ez pedig így szól: »a félelem mindig rossz tanácsadó«.”