A bajban szolidaritást, empátiát kell mutatnunk

2020. április 06. 11:11

Szeretném biztosítani minden irodai munkatársamat arról, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet idején is megkapja a munkabérét.

2020. április 06. 11:11
Mága Zoltán
Facebook

„Kedves Zenésztársaim, Kollégák és Munkaadók!

Mindenek előtt szeretném őszintén kifejezni, hogy szolidaritásomról biztosítok minden olyan zenészt, előadóművészt, vagy vállalkozást, akik az elmúlt hetekben a koronavírus járvány miatt elrendelt egészségügyi veszélyhelyzet következtében elveszítették munkahelyüket, vagy ideiglenesen megszűnt a bevételi forrásuk.

Az egészségügyi veszélyhelyzet elrendelésével bezártak a színházak, koncerttermek, éttermek, nem lehet előadásokat, koncerteket tartani sem zárt, sem szabadtéren. Sajnos ez egy nem várt, mindenkit hátrányosan érintő helyzet, de meggyőződésem, hogy közös összefogással túl tudunk lendülni a nehézségeken. Sajnálom, és együtt érzek azokkal az előadóművészekkel, színészekkel és zenészkollégákkal, a cigányzenészekkel, akik nem muzsikálhatnak, nem tudnak koncertet adni, vagy fellépni sem idehaza, sem pedig külföldön, és most önmaguk, családjuk megélhetése is veszélybe került. Bízunk abban, a helyzet hamarosan rendeződik, és minden reményünk megvan ahhoz, hogy a kormányzat is segítséget nyújt majd a bajba került vállalkozásoknak, embereknek, és senki nem marad egyedül a bajban.

Úgy gondolom, most a cselekvés ideje van. Tudatos és felelősségtejes döntéseket kell hoznunk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak, akik bajba, kilátástalanságba kerültek. Most, ebben az időszakban, ezekben a napokban és hetekben emberségből is vizsgázunk.

A közös felelősségvállalás és áldozathozatal jegyében elsőként is szeretném biztosítani minden irodai munkatársamat arról, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet idején is megkapja a munkabérét. Ideiglenesen arra kértem a kollégáimat, hogy a legszükségesebb, halaszthatatlan munkákat továbbra is otthonról végezzék el, ezzel is óvva saját családjukat, közösségüket, és természetesen az állampolgárokat az esetleges fertőzés lehetőségétől.

A zenekarunk igazgatójával egyeztetve szeretném tájékoztatni a munkaviszonyban foglalkoztatott zenész kollégáinkat, hogy mindenki határidőre megkapja a munkabérét. Ezzel is próbálunk segíteni a családot fenntartó zenészeinknek, gondolva arra is, hogy hamarosan itt lesznek a Húsvéti ünnepek. Sajnos idehaza és a világ számos pontjára tervezett koncertjeinket le kellett mondanunk, és bizonytalan, hogy ezeket az előadásokat mikor tudjuk, vagy egyáltalán meg tudjuk-e majd rendezi.
Az biztos, hogy az előttünk álló hetek, hónapok mindenki számára nehéz lesz. Mivel az előttünk álló időszakban bevételre, jegyeladásokra nem számíthatunk, a saját anyagi tartalékaimból tudom csak fedezni az irodai alkalmazottak, a szimfonikus és cigányzenekar művészeinek munkabérét, ameddig bírom.

Most, a bajban szolidaritást, empátiát kell mutatnunk, gyakorolnunk. Éppen ezért arra kérek minden munkaadót, hogy a jelen helyzetben is minden rendelkezésre álló eszközzel segítse munkatársait. A nehézségeken túllendülve együtt, közösen kell majd újrakezdenünk mindent, és reméljük, hogy tudjuk folytatni megszokott életünket, mégha a világ
nem is lesz olyan, mint amilyen a világjárvány kitörése előtt volt. Ne csak a jóban, a bajban is legyünk társak! Legyünk emberségesek, vállaljunk közösen felelősséget és hozzunk áldozatokat! Családunkért, embertársainkért és a Hazánkért!
Vigyázzanak magukra és egymásra! Isten áldja Önöket! És ne feledjék: Maradjanak otthon, kövessék és tartsák be az Operatív törzs előírásait, intézkedéseit!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Parm
2020. április 06. 20:53
Kapott tao-pénzt eleget, a kamu-teltházas koncertjeire, igazán visszaadhat belőle.
BőröndÖdön
2020. április 06. 16:15
A folyamatos állami pénzekből talán futja...
Csigorin
2020. április 06. 12:00
tisztelet neki.
olvaso9
2020. április 06. 11:39
Minden tiszteletem művész úrnak. (Tényleg kíváncsi vagyok azok véleményére, akik diszlájkolják a hírt. Mi is a gond vele? Nyugodtan írják meg lehetőleg részletesen, magyarul.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!