Szerencsés sikertelen puccskísérlet az MKP-ban

2020. március 01. 17:03

Nagyon nem fűlik hozzá a fogam, de kénytelen vagyok leírni, hogy mi szóltunk előre.

2020. március 01. 17:03
Csonka Ákos
Felvidék.ma

„Szinte tizedesvesszőre pontosan megjósoltam az MKÖ eredményét, amit több nyilvános és belső elemzésben vezettem le. Ezek megtekinthetőek: ITTITTITTITT és ITT, de ajánlom Gubík és Vésey kolléga írásait is. Ezekre pedig általában rendre olyan ellenérvek érkeztek, hogy ha eléggé hiszünk benne, akkor elérhető az 5%. Én mélyen vallásos ember vagyok, de a hitbe vetni egy politikai, demográfiai kérdést csak olyan valaki tud, aki eddig legfeljebb a búcsúban találkozhatott a politika intézményével.

Elsősorban az ő felelősségük az, hogy nem lett magyar képviselet a szlovák parlamentben, mivel volt egy biztos, győztes alternatíva. Nem a bejutásra, hanem az egész választás megnyerésére. A jövendőbeli miniszterelnök ugyanis olyan ajánlattal hívott magához, ami mindezt garantálta volna, s amit nagy mellénnyel utasítottunk vissza, gúnyolódva, hogy jó nagy bajban lehet, ha a mi hátunkon akar felkapaszkodni.

Nos, nem kapaszkodott, hanem lazán megnyerte a választásokat, mi pedig ott maradtunk ismét ugyanazzal az eredménnyel, amit immáron negyedszerre hozunk.

Azt mondják, az okos ember más kárán tanul, a buta pedig a sajátján. Arra viszont nem tudom, mit mondanak, aki negyedszer puskázza el ugyanazt, és minden alkalommal képes rácsodálkozni az eredménytelenségre. Erre egyesek azt fogják mondani, hogy nem ugyanaz volt, hiszen ez most egy összefogás eredménye. Akkor talán még rosszabb az egész.

De ezeknek a hangoknak ajánlom figyelmébe a preferencialista megvizsgálását. Az első húszban körülbelül 3 olyan személy van, aki korábban nem az MKP listáján indult. A jelöltlista összetétele ugyanakkor merőben eltért ettől, ezért merem állítani, hogy az egész huncutság valójában egy burkolt puccskísérlet akart lenni, csak éppen sikertelen lett. A szomorú az egészben, hogy mindezt az MKP soraiból sokan még most sem veszik észre, sőt, asszisztáltak hozzá.

Majdnem mintha 1923-ben Hitlerék a müncheni söröspincébe úgy vitték volna le a túszaikat, hogy azok csillogó szemmel tapsolnak, hogy ez az ő érdekükben van. Mással nehéz magyarázni azt, hogy az MKP miért adta át az irányító és a kulcspozíciókat mérhetetlen pártocskáknak, akik azt ígérték, hogy a Hídból (és mindenkiből) kiábrándult szavazókat fogják megszólítani innovatív kampányelemekkel és trükkökkel. Nos, ez az eszméletlen sok óriásplakát kiszórásában merült ki, teljesen koordinálatlan káoszba fulladva (e sorok szerzője lakóhelyén 9 óriásplakáton 14 jelölt hirdetett egyszerre). A retorikát, színeket, kampánytechnikákat tekintve pedig hajszálpontosan olyan volt minden, mint bármelyik más MKP-kampányban. Ha az MKP-nak 10 évig nem sikerült ezzel megszólítani a vegyespárti szavazókat, nehezen értelmezhető, miért gondolták, hogy majd most sikerül. Mintha marhapörkölttel kívánnánk meggyőzni egy vegetáriánust. Azt már tényleg csak halkan mondjuk, hogy az egyenes üzenetek, értékrendszerű célkitűzések és világos program ismét a fiókban maradt.

Igor Matovičnak ugyanakkor sikerült, míg az MKÖ hozta az MKP standard eredményét, addig Matovič a magyarok körében is tarolt. Bele se merünk gondolni, hogy ha elfogadjuk a koalíciós ajánlatát, akkor milyen eredményt tudtunk volna elérni (elárulom, közel 30%-osat).

Tekintettel, hogy az 53 szerzett mandátumukból csak 7 jelölt haladta meg a lista 3%-os eredményét, tehát mozogtak feljebb, ebből kiindulva jelenleg 13-15 magyar képviselő is bent ülhetne (ha nem több) a parlamentben, de erről már kár filozofálni.

Magas szintű politikai szimatra vall, hogy egy győztes projektet, amivel gyakorlatilag a 2. számú tényezővé válhatott volna Szlovákiában a magyar közösség, ilyen amatőr módon tudtunk elszalasztani, hogy inkább belehajszoljuk a morálját tekintve amúgy is mélyponton lévő közösségünket egy újabb borítékolható vereségbe. Még csak azt sem mondhatja senki, hogy akkor ezt még nem lehetett sejteni, mert mi már akkor is szóltunk.

A felelősök pedig ezek alapján vonják le a megfelelő következtetéseket!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. március 02. 02:05
Az utolsó link különösen drámaira sikerült szöveg: "Az MKP ugyanis fejben mindig Bugár Béla foglya maradt. Nem tudta levetkőzni, tiszta szívből elutasítani annak ellenére sem, amit az egykori övéivel művelt. Tíz év alatt képtelen volt túllépni rajta, kitalálni egy magyar politikát és pártot nélküle. Az MKP-ban nincs posztbugárizmus. Az MKP-ban Bugár nélküli bugárizmus van. A sorvadás végső stádiuma és a beletörődés Mindez mutatja, mennyire beszűkült az MKP, mennyire elsorvadtak a maradék képességei is a parlamenten kívüli élet alatt, miközben azzal vigasztalta magát, hogy így is jó neki, mert erős régiós párt maradt. Csakhogy vége lesz. Látszott ez 2012-ben 4,28%-nál, látszott 2016-ban 4,05%-nál, és pláne látszik most, amikor már a 4% sincs meg. Nem azért van vége a pártnak, mert 5% alá csúszott, hanem mert nem látszanak benne olyan politikusok, akik képesek kitalálni, hogyan lehet a küszöb fölé jutni. Olyan politikusok, akik képesek egyértelmű eszmeiséget követni, világképet felvázolni, közösségi célokat kitűzni a szimpla létezésen túl, és mindezeket képesek érthetően elmondani az embereknek is. Sőt, politikusok sem látszanak az MKP-ban. Csupán öltönyös alakok, akik jönnek-mennek, néha mondanak valamit, ami egyre érdektelenebb, de sosem csinálnak semmit. Itt csak unalmas túlélőművészek vannak, meg a járásuk határain túl senki által nem ismert polgármesterek. Ezektől - na meg az örökkévalónak gondolt magyarországi lélegeztetőgéptől - remél országos politikát a párt, miközben tíz éve nem láttunk tőle olyan húzást, amit politizálásnak minősíthetnénk. Az MKP várja a lassú halált, és minden megélt napon annak örül, hogy nem aznap jött el. Ez volt eddig, most pedig maga nyit ajtót a kaszásnak, amely egyszer már félig megölte. Az okos más kárán tanul, a hülye a sajátján se." https://felvidek.ma/2019/10/holnaputan/
lististerc
2020. március 01. 21:17
Igor Matovicék fúrták meg a kettős állampolgárságot, velük tárgyalni is hazaárulás lett volna. Hogy miféle kormányt tud alakítani ez a két hét alatt felturbózott (????) "valami", senki sem tudja. Nem "előre megmondani" kellett volna, hanem segíteni, hogy ne így legyen,kedves nagyképű fiatalember.(Pláne, hogy a felvidéki magyarságából él)
Bukik a Zorbán
2020. március 01. 20:56
Ákos! Nem "tizedesvesszőre", hanem "tizedesre pontosan" jósolhattad meg az eredményt.
Nehidd El
2020. március 01. 20:29
OFF, de BREAKING NEWS: Nem kizárt, hogy a Momentum jelöltje nyeri a XIII. kerületben a Kerpel-Fronius helyére kiírt önkormányzati időközi választást annak ellenére, hogy ellene indult a regnáló MSZP-s polgármester által támogatott MSZP-s jelölt! Amiért ez nagyon furcsa, hogy a polgármester karizmája eddig megingathatatlannak tűnt: ha ővele választás előtt lefotóztak egy kóbor macskát, akkor azt a kerület népe egyként szavazta meg képviselőnek. Külön érdekesség, hogy szinte biztos, hogy csak harmadik lesz a Fidesz jelöltje, a nemrég az LMP-ből átigazolt Tempfli József, 20%-os, vagy még rosszabb eredménnyel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!