Politikusaink ismét bizonyították, hogy nem tudnak nemzeti konszenzust kialakítani

2020. március 30. 22:18

Még akkor sem, ha tényleg élet-halál kérdésről van szó.

2020. március 30. 22:18
Nótin Tamás
Facebook

„Védekezésről szóló törvény. Koronavírus-törvény, felhatalmazási törvény, diktátortörvény... Egész biztosan van még pár névverziója a ma elfogadott törvénynek, pártállástól függ, ki hogyan nevezi. Ma sokan leírják majd a véleményüket pro és kontra. Számomra újfent csak azt bizonyították a politikusaink, hogy az égvilágon semmilyen ügyben sem képesek nemzeti konszenzust kialakítani, még akkor sem, ha tényleg élet-halál kérdésről van szó. (Abból is vita van, hogy ki ezért a hibás vagy a »hibásabb«.) Hosszas fejtegetés nélkül inkább egy »apró« megfigyelésről számolnék be. A mai parlamenti ülésen több politikus is maszkban jelent meg, amikor azonban szóra emelkedtek az ülésteremben képviselőtársaik között, levették azt (hogy jobban lehessen hallani a felszólalásukat). A maszk önmagában nem véd a vírus ellen, de ha ráadásul még rosszul, illetve helytelenül használják, akkor tényleg semmi értelme a viselésének. Az elkövetkezendő időszakban kiderül, hogy van-e, avagy mi az értelme a ma kétharmados kormánypárti többséggel elfogadott törvénynek. Ha csak egy rosszul viselt maszk lesz, akkor aggódhatunk, de elsősorban nem a jogállamiság vagy a demokrácia miatt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. március 31. 15:07
Gyorsan összecsapta a firkát és ment ki füvet gereblyézni, hogy valami értelmeset is csináljon.
AGab
2020. március 31. 12:10
Szerintem ez a fickó tök érdektelen, lapozzunk.
Zsusztina
2020. március 31. 08:45
Dehogy nincs nemzeti konszenzus: teljes a megegyezés abban, hogy a nagyhangú, felelőtlen ellenzék járvány esetén is nagy hangú és felelőtlen ellenzék, a felelős kormány meg járvány esetén is felelős kormány. Teljes az egyetértés. Enélkül Mo.-on nem is menne semmi. Minden a legnagyobb rendben van. Az észrevétel a maszkok levételével a parlamentben viszont tényleg jó. Kéne valami technikai megoldás az ilyen esetkere a jövőben.
darázs
2020. március 31. 08:30
én azt hiszem ez már rég elcsépelt hamis szöveg ha az ellenzék a legminimálisabb bizalmat sem adja meg a kétharmados kormánynak akkor miért is kéne a kormánypártiaknak emberszámba venni ezt a söpredéket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!