Követeljük a jövedelmi letiltások, a végrehajtások és a behajtások felfüggesztését!

2020. március 31. 14:55

Minderről a Párbeszéd módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

2020. március 31. 14:55
Tordai Bence
Tordai Bence
MTI-OS

„A Párbeszéd szerint továbbra sem elégséges a végrehajtások felfüggesztésére hozott kormányrendelet. A fizetéseket, egyéb jövedelmeket továbbra is érinti a levonás, a letiltás. Az sem jelent elég védelmet, hogy az adós kezdeményezheti a bíróságnál a végrehajtás átmeneti felfüggesztését. Álláspontunk szerint ebben a rendkívüli helyzetben nem az adós kérelmére, hanem automatikusan, vagyis a veszélyhelyzet lejártát követő 15. napig kell minden eljárást – végrehajtással összefüggő bírósági eljárást – felfüggeszteni.

Aggasztónak tartjuk, hogy sem ez a jogszabály, sem a hiteltörlesztési moratórium nem ad világos magyarázatot a felmondott, követeléskezelőkhöz került tartozásokkal kapcsolatos ügyekről. Ennek nyomán a Párbeszéd követeli, hogy a jogszabályok hatálya terjedjen ki a követeléskezelőknél lévő behajtási ügyekre is. Szigorítani kell továbbá az ingatlanárverés közzétételére vonatkozó eljárást: a végrehajtó az eljárás előkészítésére, így a végrehajtási jog földhivatali bejegyzésére se legyen jogosult.

Minderről a Párbeszéd módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.”

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaszandra
2020. április 01. 06:31
Nem azt mondtátok, hogy nem is fog többé összeülni az Országgyűlés? Nem ezzel hakniztok a nyugati médiában, EU-ban?
southwind
2020. március 31. 22:42
támogatom...a bankok forduljanak tordai jövedelme felé....
Korrupt Kornél
2020. március 31. 22:01
KÖVETELJÜK FOGD BE A MAJOMPOFÁDAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nemecsekerno_007
2020. március 31. 21:45
Húzzatok dolgozni. Idióták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!