„Nem kellene végre felnőtt ember módjára beszélnünk Kínáról a Nyugaton, kezdve azzal az egyértelmű igazsággal, hogy a rezsim – az állategészségügyi ellenőröktől a titkosrendőrségig – sok szempontból felelős ezért a rémálomért? Nem kellene végre emlékeztetnünk magunkat arra, hogy Kína egy szörnyű kommunista diktatúra, egy megfigyelésalapú társadalom, ami saját polgárainak ezreit végzi ki minden évben? Felül kell vizsgálnunk a viszonyunkat a pekingi rezsimmel szemben. Túl hosszú ideig nem volt egy globális vezető se, aki fel mert volna szólalni ellne, vagy aki feltételekhez kötötte volna a közeledését a rezsimhez. A globalizáció prioritásait annyira fontosnak gondoltuk, hogy meg se fontoltunk az emberi jogok kérdését. Ezt teljességgel hibás.
A baloldal persze vonyítva rikácsol Trump miatt, és valóban, mindenki miatt, akit jobboldalinak gondol. Rasszisták, fasiszták és homofóbok vagyunk a szemeikben. Napjainkban sokunkat még transzfóbiával is megbélyegeznek. De miközben a baloldal annyi mindenben igyekszik megalázni bennünket, alig szólnak egy-két szót Kínáról. Mi van a kínai muszlimok elnyomásával? Mi van Tibettel? Emily Thornberry talán jobban tenné, ha Xi Jingpinget támadná Donald Trump helyett. Hasonlóképpen a zöld lobbi is örömmel taszítja káoszba társadalmunkat, amikor éppen jól esik neki. Az olyan csoportok, mint az Extinction Rebellion, valósággal megbénították a brit nagyvárosokat. De csak ritkán van hozzáfűznivalójuk ahhoz, már ha van egyáltalán, hogy Kína a világ legnagyobb szennyezője. Elképesztőnek tartom ezt az ellentmondást.