Hová lett az EU?

„Határzárak, kijárási tilalom, minden ország a saját állampolgárait, a saját gazdaságát, a saját biztonságát menti. Különösebben egymásnak sem igazán segítenek, mert nem tudnak. Ahogyan arra Orbán Viktor is rávilágított tegnap reggeli nyilatkozatában: egészségügyi felszerelést ma keleten kell keresni, nyugaton nincs. Nem túl meglepő – de azért mégis elgondolkodtató – módon Olaszországnak is eddig leginkább Kína, Oroszország, sőt Kuba segített a legláthatóbban. Ez nyilván nem mindenkinek tetszik, de ha az olaszok arra várnának, hogy a minden miatt pattogó liberális jogvédők és az általuk elfogadhatónak minősített liberális demokráciák sietnek a segítségükre, túl sok okuk nem lenne a reménykedésre.

Amikor ilyen dolgok történnek, törvényszerűen pánikba esnek az európai egyesült államok hívei, nacionalista önzésről és egyebekről hadoválnak. Véleményük a migrációs válság idején sem volt azért túl népszerű, most pedig a valóságérzékelés teljes hiányáról árulkodik az ilyesmi.

Az Európai Unió nem hazudtolja meg önmagát. Von der Leyen és Charles Michel láthatóan igyekszik proaktív szerepet vállalni a válságkezelésben, a tagállamok segítségére sietni, de mindenki számára egyértelmű, hogy még nagyobb lenne a baj, ha bárki rájuk várt volna. Brüsszelben pedig, ha részben home office-ból zajlik is, nem állt meg az élet. Ilyen vészterhes időkben különösen szórakoztató azt olvasni, hogy az Európai Parlament Külügyi Bizottsága aggodalmát fejezi ki az oroszországi civil szervezetek helyzete miatt, az EU Külügyi Szolgálata pedig egyfelől mélyen elítéli, hogy Indiában 2012-ben négy férfi megerőszakolt és meggyilkolt egy diáklányt, másfelől viszont Indiát is megdorgálja, amiért őket ezért most felakasztották. Jó, hogy az ilyen, az európai embereket húsba vágóan érintő problémákra azért marad idő Brüsszelben!”