Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Európának ezúttal tényleg összehangolt elvek és szabályok mentén kellene védekeznie, mert ha valami, akkor ez igazán közös ügy.
„A járvány kezdetén két követhető út látszott. Vagy azzal a keménységgel kell fellépni, ahogy Szingapúr, Tajvan és Mongólia: meg kell akadályozni a vírus bejutását Európába karanténnal, nyomozással, a reptereken drákói szigorral. Vagy Európa kormányainak tudomásul kell venniük, hogy ezt a járványt nem lehet megállítani: a kifejezetten veszélyeztetett öregeket kell házi karanténnal védelmezni, és próbálni nem megbénítani a kontinenst. Most az látszik, hogy a sajtó és a közösségi média hisztériakeltése, valamint Európa kormányainak cselekvőképtelensége nyomán mindkét lehetőség elveszett: a vírus szétterjedt a kontinensen, az öregek továbbra sincsenek elszigetelve, de legalább megbénult Európa gazdasága. Nem tudósok irányítanak, és még csak nem is politikusok, hanem a tömeglélek zavaros mélységéből feltörő félelemdémonok.
Az öregek elleni uszítás egyre gyakoribb jelenség. Talán nincsenek tisztában azzal, mekkora veszély fenyegeti őket, talán túl sokszor hallották a média riogatását, és már nem hisznek a farkas létezésében, mindenesetre tény, hogy nagy számban vannak az utcákon, miközben mindenki más épp őket próbálja megvédeni. Akárhogy is: mindez nem az ő felelősségük, hanem azé a kormányzaté, amely most is lájkokra váltja önmagát, saját fejlesztésű gyógyszert ígér, és illegális migránsokkal riogat. A bíróságok és a cigányok elleni hangulatkeltésért felelős nemzeti konzultációjukat vajon leállították már?

Az ellenzék a krízis első perce óta keményebb és keményebb lépéseket követel – s ezek ugyan meddig fenntarthatóak? Egy hétig? Két hétig? Egy hónapig? Két hónapig? És milyen árat kell majd fizetni ezekért? Hányan mennek majd tönkre? Mekkora lyukat üt ez a költségvetésen? Érdemes felszámolni az ország tartalékait? Kétségtelen, hogy a szigor a felmerülő lehetőségek egyike, de miért kell úgy tenni, mintha a svédek, a finnek meg az angolok idióták lennének, mert kevésbé pánikoltak, és kevésbé drasztikus lépéseket hoztak, bár lassan már őket is a közhangulat vezeti. Ez egy nagyon bonyolult dilemma, a helyes döntéshez számos érvet kell mérlegelni, de úgy tűnik, ezt a diskurzust is le kellett butítani a hideg polgárháború primitívségéhez.
Attól tartok, Európában az ázsiai megoldások nem működnek. Azok fegyelmezett országok megfellebbezhetetlen kormányokkal és alázatos polgárokkal, akik közül sokan akkor is maszkot hordanak, ha nincs is vírus a levegőben. Pár éve már megküzdöttek egy járvánnyal – az iparuk, a technológiájuk és a tapasztalatuk egyaránt megvan a védekezéshez. Ezzel szemben tragikomikus, hogy míg a tőke, az áru és a vírus szabadon áramlik Európában, addig a nemzetállamok politikusai népszerűségi zsetonokkal kaszinóznak, ötletelnek, és bujtogatnak, holott nyilvánvaló, hogy Európának ezúttal tényleg összehangolt elvek és szabályok mentén kellene védekeznie, mert ha valami, akkor ez igazán közös ügy.
Ez a válsághelyzet mindenesetre alkalmat ad, hogy a nyugati társadalmak tagjai levonják a következtetést: szükségük van-e azokra a neoliberális kormányzatokra, amelyek nyűgnek tekintik, leépítik vagy privatizálják az egészségügyi és a szociális szektorokat? A nyugati társadalmak tagjai átgondolhatják: szükségük van-e globális hálózatokra, melyek megfosztják kontinenseiket az önellátás képességétől, melyek környezetszennyező, igazságtalan és rendkívül sérülékeny termelési struktúrákat hoznak létre? A nyugati társadalmak tagjai eldönthetik: hasznos-e, ha a politika meg a média, a közélet meg a közérzet ennyire kiszolgáltatott a pillanatnak, a kapzsiság és a pánik változékony és kiszámíthatatlan lüktetésének? Mielőtt azonban bárki is beleélné magát a változás lehetőségébe, javaslom, hogy tekintse meg a szöveg alatti kommentmezőt, és lássa, mindez mennyire reménytelen.”