Nemzeti Konzervativizmus

2020. február 12. 12:15

Christopher DeMuth nyitóbeszéde az Isten, becsület, haza – Ronald Reagan, II. János Pál és a nemzetek szabadsága című római konferencián.

2020. február 12. 12:15
Christopher DeMuth
Wall Street Journal

„A konferencia címe hosszú és összetett. Rövidebb, pontosabb címet is választhattunk volna, mint például:
viszlát Davos. A mai nemzeti mozgalmak és vezetőik ki vannak átkozva. Primitíveknek hívnak minket, idegengyűlölőnek, paranoidnak és rasszistának – néha még populistának is. 

Ez a megszólítás kifinomult emberektől jön a médiából és egyetemi intézményekből, akik nyíltan megvetik a demokratikus választást. Sokan meggyőzték magukat, hogy a tekintélyelvűség fenyegetése ma nem baloldalról, hanem jobboldalról származik. 

Mi máshogy látjuk. Mi az 1980-as dicsőséges forradalom leszármazottjai és törvényes örökösei vagyunk, amit Ronald Reagan, II. János Pál és persze Margaret Tatcher vezetett. Úgy gondoljuk, hogy megvédtük a nemzeti függetlenségek győzelmét Közép- és Kelet-Európában 1989-ben. 

Az elnököt, a pápát és a miniszterelnököt egyetlen hatalmas eszme egyesítette: a nemzeti szabadság a bibliai erkölcsre alapozva. Megértették, hogy ezek a nyugati civilizáció forrásai: a vallás szabadsága, a lelkiismeret, a beszéd egyéni szabadsága, a kollektív egyesülési és vállalkozási szabadságok; a jogállamiság.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2020. február 12. 20:00
Képzeletbeli barátokkal rendelkező idióták.
mokány
2020. február 12. 19:27
Jelenések Könyve : Aki nem viseli a Fenevad jelét, azt a fenevad elpusztítja. De aki végsőkig kitart, örökrészt kap .
péterx
2020. február 12. 14:00
Ezek mind eredendő keresztény értékek, a baloldal csak a szekularizált koppintását, a másodkézből vett, s lezüllesztett változatát tudja prezentálni.
ElBundi
2020. február 12. 12:48
Isten, becsület, haza, Ronald Reagan, Margaret Tatcher. Nálam nem férnek egy lapra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!