Európának lépnie kell

Reményt adott számunkra a hetes cikkelyes eljárás megindítása az Orbán-kormány, valamint a varsói kabinet ellen. Azt kell azonban látnunk, hogy az EU intézményei Kaczynskiékat ugyan keményen szorongatják, Orbán megregulázásához ellenben hiányzik még a politikai akarat is az öreg kontinens politikai döntéshozóiból. Alighanem azért, mert a lengyel kormánypárt formálisan is az európai szélsőjobbhoz tartozik, míg a Fidesz pártcsaládja a legnagyobb frakcióval rendelkezik az Európai Parlamentben. Nem csoda, hogy a retorikáját és ideológiáját tekintve de facto az euro-szkeptikusokhoz sorolható magyar miniszterelnök vonakodik kilépni a néppárti védőernyő alól. Elsősorban a CDU politikusai pedig ódzkodnak attól, hogy a német nagytőke érdekeinek megfelelően a hazai munkavállalókat rabszolgasorba taszító Orbán Viktort kiakolbólítsák az EPP-ből. Marad a felfüggesztés, ami tág teret ad hazánk kormányfőjének, e született intrikusnak a további lavírozáshoz.

 

Tökéletesen megértem azok türelmetlenségét, akik végignézték az elmúlt évtizedben végbement orbáni dúlást az élet minden területén, s úgy érzik, Európának végre lépnie kellene. Lépnie kell, mert immáron erős kétségeink lehetnek afelől, hogy az Orbán-kabinet opponense képes legitim módon végrehajtani egy kormányváltást. Ezért árulkodik végtelen cinizmusról Hidvéghi Balázs pökhendi kijelentése: »Ahhoz, hogy az ellenzék szája íze szerint legyenek a dolgok, ahhoz meg kell nyerni egy választást!« Azt mindannyian tudjuk, hogy törvényhozási választások alkalmával mely politikai erő felé lejt a pálya idehaza. A választási törvény átírása, a médiaviszonyok, a vidéki szavazópolgárok feudális függőségben tartása mind-mind a kormánypártok helyzetbe hozását szolgálják. És akkor nem beszéltünk még a legutóbb Szanyi Tibor szájából elhangzott, örök panaszról, miszerint hazánkban egyedül Orbán Viktor rendelkezik vízióval Magyarország jövőjéről. Amire én annyit válaszolnék: ne tévesszük össze a víziót a rémálommal!”