Vasajtó

„A katolikus egyház imázsa épp ott a legrosszabb, ahol elvben a legerősebb, ahol nemcsak a hívek, de a vallástól elzárkózó emberek számára is csak a keresztény kultúrkör az egyetlen elképzelhető élethelyzet. Ha pedig ebben a nagyon bizarr ezredelőben felmerül, hogy az Amazonas-menti vidékeken nős férfiakat is pappá szentelhessenek-e, akkor hamar megjelenik az a közösség, amely egyházjogi ismereteit a kommunizmusból eredeztethető papos viccek szintjén hagyja, azzal megelégszik, soha be se szagol egy templomba, ám számos elképzelése van az egyház reformjairól. Ez a közösség pedig meglehetősen nagy. Ők is a nyáj része, akikre az egyháznak figyelnie kell, és óhatatlanul hatnak is felfelé, a vasajtó mögötti, titokzatos terület lakóira.

Ha különbséget kell tenni, akkor Ferenc pápa az, aki egy latin-amerikai plébános gondolkodásmódját hozta a Vatikánba, és mint idős ember, nem fog változni. XVI. Benedek viszont egy európai, kiemelt intellektusú tudós, róla se lehet elképzelni, hogy 92 évesen újragondolná az álláspontját. Minthogy a nős férfiak pappá szentelése a klérust érintő, technikai jellegű téma, az emeritus pápa kifejtheti a véleményét, amely nagyon sok hívő számára igencsak szimpatikus. Főleg azoknak, akik az eszmék születése, tündöklése és bukása idején is ragaszkodtak a hitükhöz, stabilitást és megnyugvást ad nekik a mindennapi kenyér.

Ferenc pápa felfogása számukra – a nyáj megfelelően előrefelé haladó, bogáncsok és patakocskák által csábított, de azoknak nem engedő derékhada számára – visszatetsző lehet; amelyet szem előtt kell tartania az argentin egyházfőnek, de ez a nézetkülönbség nem új keletű, már a tékozló fiú bátyja se értette elsőre, miért fogadják öccsét lakomával a léha életet követően. Az egyház nem a vaskapu mögött van, nem titokzatos, nincs elzárva.”