Szilveszteri csatazaj

2020. január 02. 07:29

Reménykedjünk, hogy 2020 végéig feltalálják a tűzijátékok hangtompítós változatát, mert a hangos változat végletekig megosztja a társadalmat.

2020. január 02. 07:29
Borsodi Attila
Borsodi Attila
Magyar Nemzet

„Délelőtt a szerkesztőségben is az éjszakai rakétázás volt a téma. Többen is hozzánk hasonlóan vészelték át a szilvesztert, a beszámolókból kiderült, hogy a gyerekek mellett az állatvilág is nehezen viselte a már-már háborús állapotokat. Többek házi kedvence a félelemtől összevizelte magát, és a többórás tűzijáték miatt még másnap reggel is remegett. Úgy éreztük, hogy az előző évhez képest sokkal több és hatásosabb rakétát lőttek fel. Csak remélni merjük, hogy nem a balkáni hangulatot próbálják egyesek lemásolni, ahol egy-egy esküvőn vagy éppen szilveszterkor olykor géppisztollyal lőnek a levegőbe.

A szilveszteri tömegessé vált rakétázás még legalább egy körülményre rávilágít, állítsa bármilyen elszánt meggyőződéssel az ellenkezőjét a hazai balliberális oldal: nagyon sok magyar család él jól, sőt nagyon jól. Erre volt példa a karácsony előtti bevásárlási őrület is, családok százezrei roskadásig telt bevásárlókocsikkal álltak kígyózó sorokban a hipermarketek pénztárainál, és erre bizonyíték a szilveszteri tűzijátéközön is. Ezek a kereskedelmi forgalomban kapható pirotechnikai eszközök ugyanis dobozonként több ezer, esetenként több tízezer forintba kerülnek. Azok, akik órákon át tartó bemutatóval zárták az évet és indították az új esztendőt, minden bizonnyal több százezer forintot költöttek rakétákra, akár egy minden igényt kielégítő hosszú hétvége árát.

Ha a tendencia folytatódik és a jogszabályok nem változnak, 2020 végén újabb, mindent elsöprő rakétázás jöhet. Abban reménykedhetünk, hogy addig feltalálják a tűzijáték hangtompítós változatát, mert a fényeffektusok a többségnek tetszenek, de a hanghatások a végletekig megosztják a társadalmat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Geza2
2020. január 03. 18:55
Az év 365 napján terrorizálnak méltatlan körülmények között tartott kedvenceikkel "kutyabarátok". A panelben hallgatom a kisebb és nagyobb kedvencek ugatását, nyüszítését, a frászt hozzák rám a nyíló liftajtóból szájkosár nélkül előbukkanó rottweilerek, a járdán és a játszótereken a kutyaszart kerülgetem. Ha ilyen embertelen / állattalan körülmények között tartjátok a kutyáitokat (lakásban) és ilyen antiszociálisak vagytok kedves kutyatartók (tisztelet a kivételnek), akkor nekem semmi lelkiismeret furdalásom nincsen az évente egy éjszakán "elkövetett" petárdázás és tüzijáték lövöldözés miatt.
u.cserkész
2020. január 03. 12:02
Egyes hírek szerint néhány német nagyvárosban rendes rakétázás, petárda hajigálás volt. A rendőrség, tűzoltók, mentősök is kaptak belőle. Sőt. Mondják, hogy a zömmel migránsok lakta városrészek szinte háborúhoz hasonlítható tűzijátékban élvezték az év végét. Szegény kutyák-macskák.....:-)
zsanett-kúnrum
2020. január 02. 19:20
Fájó igazság, a tűzijáték jó.
Orange79
2020. január 02. 14:58
Az emberek éppúgy elkorcsosultak mint a kis kedvenceik, nem csoda, hogy a lényegtelen kérdéseken is hetekig képesek rágódni. Az internet pedig megteremtette annak lehetőségét, hogy minden hülye nyilvánosan jártassa a pofáját és a személyes fóbiáiról, ízléséről, baromságairól moralizáljon. A tömegek ostobák és befolyásolhatóak, a közösségi oldalakkal pedig nagyon egyszerű irányítani és hergelni a népet. Most a virtuális jóemberkedés és a klímahiszti a sláger.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!