„A Transparency International (TI) legutóbb közzétett, 2019-re vonatkozó országjelentése szerint Magyarországnak sikerült tovább süllyedni a korrupció mocsarában, és elérni az Európai Unió második legkorruptabb országának kétes dicsőségét, amivel a 180 országot felölelő listán 2012 óta 24 helyet estünk vissza. Szerencsére a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a helyén volt, és a jelentés nyilvánosságra kerülését követő pár órán belül már ki is adta azt a közleményt, amely szerint mindez (is) természetesen a Soros-hálózat aknamunkájának eredménye. Többek között leírták, hogy »a Transparency International egy Soros által pénzelt szervezet, amely az egész Soros-hálózattal együtt folytatja a Magyarország elleni támadást«, és ezért »a Soros-szervezet ennek megfelelően hamis és torz jelentést tett közzé…«.
A NER médiagépezete ezt – némi migránsozással fűszerezve – világgá is kürtölte, ami a NER megrögzött híveit nyilván ki is elégítette anélkül, hogy a kormányzati állítások tényszerű alapjáról meggyőződtek volna. Azoknak a kedvéért, akiket a valóság is érdekel, nézzük a tényeket. A TI 2018. évi mérlege szerint a szervezetnek csaknem 23 millió euró bevétele volt, aminek 65 százaléka kormányzati intézményektől, 16 százaléka nemzetközi szervezetektől, 10 százaléka alapítványoktól, 4 százaléka cégektől származott. A kormányzati támogatás tizennyolc ország kormányától érkezett, a legnagyobb támogató Nagy-Britannia, Németország, Kanada, Dánia és Ausztrália kormánya volt, de például Észtország is a támogatók között szerepelt. A támogató nemzetközi szervezetek között éppúgy megtalálható az ENSZ, mint az Európai Bizottság.