A zacskón semmi sem hívta fel a figyelmemet arra, hogy súlyos mellékhatásai lehetnek ennek a gyógyteafűnek, ezért szüneteket kellene tartani.
Nem szokványos helyzet: magánügyről írok – csak mivel vannak bizony közérdekű mozzanatok benne, hozakodom elő eléggé súlyos egészségügyi problémámmal.
Aki ismeri e sorok íróját, az tudja, hogy kora ősszel agglomerációs településünk határában még vígan futkorásztam a hegyekre-dombokra, jó erőnlétben voltam. Nem is volt rajtam fölösleg, sőt, eleve csontváz voltam – de most az eddigieknél is nyolc kilóval kevesebb. Tulajdonképp meg sem állt még a fogyás, pedig óránként eszem és sokat.
éjszakai hideglelés, kis láz, aztán azt kellett észrevennem, hogy előbbi elmúlt, viszont kialakult egy egész testemre kiterjedő bőrirritáció és émelygés. Minden erő kiszállt belőlem, nem tudtam összeterelni a gondolataimat. Azóta is 25-50 százalékos vagyok magamhoz képest agyilag, vannak használhatatlan állapotú napok, és nem hogy futni, sétálni sem tudok sokat. A legtöbbször fekszem, sokszor csak nézek magam elé, és várom az ingermentes pillanatokat. Továbbra is várandósokat megszégyenítő módon kerülget a hányinger.
A vizsgálatok során levették a vérem: a vérképem ugyan rendben volt, a májfunkciós adataimat nézve azonban szinte sikoltozva utalt kivizsgálásra az orvos. Csaknem minden adat kiugróan rossz volt, némelyik tízszeres értéket mutatott a normálishoz képest. Voltam hasi ultrahangon, találtak is (utólag születésemtől fogva meglévő, ártatlan érgubancnak bizonyuló) foltot mindkét lebenyen – egy napig azt is hihettem, menthetetlen rákos vagyok –, majd továbbadtak az orvosok egy májspecialistának. Vizsgálgatott, kérdezgetett, megkérdezte, szedek-e valamilyen gyógyszert. Mondtam büszkén, semmilyent, a stresszre kissé felszökni akaró vérnyomásomat is gyógyteával kúrálgatom.
„Milyennel?” – kérdezett vissza. „Fehér fagyöngy” – mondtam a doktornak beavatóan és kicsit büszkén. Ekkor képedtem el, mert a kezéből kiesett a toll és azt mondta, megvan az ok.
Én viszont egy-másfél évig nyomattam szüneteltetések közbeiktatása nélkül. Ha nem is minden nap, de gyakran ittam lefekvés előtt, megelőzésre is a lapos evőkanálnyi, pár órára szakszerűen beáztatott terméket. És tényleg levitte a – négy-öt kávé, kialvatlanság és nehezen feldolgozható helyzetek idején jelentkező – magasabb vérnyomást. A zacskón semmi sem hívta fel a figyelmemet arra, hogy őrületes mellékhatásai lehetnek ennek a gyógyteafűnek, és hogy szüneteket kellene tartani. Ráadásul gyógyszertári gyógyszerész ajánlotta a fagyöngyöt. Vicces, mi? Csoda, hogy nem károsodott a májam véglegesen – épp csak az kérdéses, mikorra tisztul ki a méreganyag. Nagyon-nagyon lassan javul, az adatok csigatempóban süllyednek csak a normális érték felé, a panaszaim javarészt megvannak.
A ramaty állapot ellenére persze mocorgott bennem az újságíró, indítványoztam is a májspecialista belgyógyásznak, fogjunk össze, írjuk meg, hogy milyen veszélyek vannak a gyanútlan fogyasztóra nézve. A doktor reakciója itt az őszinte összerezzenés és hárítás volt: láttam, nem merne ujjat húzni az étrendkiegészítő lobbival.
De a fő megosztandó tanulságom: nagyon vigyázni a természetgyógyászati termékekkel, teafüvekkel, mert mellékhatásuk nincs feltüntetve, talán kivizsgálva, tisztázva sem, ahogy a szünetek tartása sincs meghatározva.
Tehát nem úgy van az, hogy kúrálgatom magamat a szervezetemet kímélve, mégis hatásosan –
A máj például csak akkor jelez, amikor már nagy baj van, és aztán igen lassan méregtelenedik.
Más tanulság: az elesett, gyámoltalan vagy veszélyes állapotok mégis nevelnek, lényeglátóvá tesznek. Például megtanítanak értékelni az egészséget, sőt akár azt, hogy Istennél a kegyelem és a gyógyulás (lelkiismeretes orvosokon keresztül is), végső- és kezdősoron őt illeti a hála azért a csodáért, amit az egészséges test vagy amit a betegség gyógyulása jelent.
Ezen felül
jobban átérzed, amikor valaki nálad sokkal inkább szenved. Bár hülyeségbe szaladtam bele ezzel az öngyógyító javasasszonykodással, de gazdagodtam is általa.
Még azt is megértettem, hogy így vagy úgy, de készítget az Úr mindannyiunkat arra, hogy földi porsátorunk egyszer összeomlik. Mert akkor aztán helyt kell állni hitben és emberségben.
Jó volna szépen, példaadóan kimúlni ebből az árnyékvilágból. Nincs igazam?