A korrupció elválaszthatatlan a lobbitevékenységtől. Kevés ilyen közutálatnak és megvetésnek kitett tevékenység van, amit morális alapon ne utasítanának el még az egymásnak homlokegyenest ellentmondó ideológiák is. A lobbizó többnyire egy szerencsés pozícióban lévő személy, aki a szerencséjét más balszerencséjének előidézésébe fekteti be. Rendszerint az állam karhatalmát és törvényhozó apparátusát használja fel arra, hogy az ő termékeit válasszák a versenytársáé helyett.
Még csak kényszerhelyzetben sincs, hiszen a lobbizásra szánt pénzt forgathatná úgy is, hogy növelje versenyképességét a bérek emelésével, hogy megvehesse a legütőképesebb munkaerőt, de ugyancsak csökkenthetné vállalkozása természeti erőforrás igényét költséghatékonysági céllal, vagy épp költhetné a fogyasztókat jobban megszólító reklámokra, minőségibb és tartósabb termékekre.
Ehelyett inkább más utat választ; a profitját arra áldozza, hogy az itt felsorolt előnyöket se ő, se versenytársa ne tudja megszerezni. A lobbira szánt tőke révén ugyanis olyan törvények születhetnek, amelyek korlátozzák a piacra lépést, szabályozzák a kereskedelmi tevékenységeket, minőségi előírásokat és diszkriminatív adókat vetnek ki az egyes gazdasági szereplőkre.”