Idén is honfitársaink millióit hagyja az út szélén az Orbán-kormány

2020. január 03. 20:13

Vajon melyik kormánytag élne meg havi nettó 54 ezer forintból?

2020. január 03. 20:13
Párbeszéd Magyarországért
Facebook

„Vajon melyik kormánytag élne meg havi nettó 54 ezer forintból? Ennyiből kell ugyanis ma Magyarországon egy közmunkásnak megélnie. A kormány idén sem emeli a közmunkabéreket. Melyik miniszter jönne ki havi 28500 forintból? Ennyi a nyugdíjminimum 2008 óta. Ekkortól változatlan a gyes, a családi pótlék és az árvaellátás minimális összege is. Az inflációnak köszönhetően nagyjából harmadannyival kevesebb áru vásárolható rajtuk, mint 2008-ban.

Az Orbán-kormány soha nem beszél megszorításokról, úgy látszik, számukra a szegények sanyargatása, a szociális ellátások elértéktelenítése a természetes. A gazdasági növekedésnek – amelyet egyébként az Európai Uniótól kapott támogatások fűtenek – gyümölcseit az Orbán-kormány szerint csak egy felső, szűk réteg szüretelheti le.

A Párbeszéd szerint azonban nem a kiváltságos elit érdekei számítanak, hanem mindenki számít! Így az a 3,3 millió létminimum alatt élő ember is, akikről az Orbán-kormány idén is megfeledkezett. A Párbeszéd a közmunkabér, a nyugdíjminimum és a családi pótlék emelését követeli a kormánytól!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. január 05. 12:02
"kormány idén sem emeli a közmunkabéreket. Melyik miniszter jönne ki havi 28500 forintból? Szulejmáni már biztos kitud jönni belőle, csak az autójából nem tudott ki jönni, Amerika nagyobb dicsőségére.
kaltran
2020. január 04. 20:46
És vajon melyik párt embere élne meg ilyen jól (rajtatok kívül) 1%-nyi szavazatból?
Feri70
2020. január 04. 15:50
A közmunka, mely után netto 54 ezret kapnak, a nem szakképzettek, nem is azért van hogy abból éljenek meg. Az segély helyett van. Ha már elmegy dolgozni akkor legalább 107 ezret kap, de ha van két gyerek akkor 147 ezret. Plusz a családi pótlék 24 ezer. Tehát összesen 171 ezer. Ez csak szakképzetlen munka esetén. Munka pedig van. Aki akar az el tud helyezkedni.
toef36
2020. január 04. 14:47
Mutassatok már egyet a részeg hajléktalanokon kivül! Elég a hazugságból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!