„Nos, magam sem gondoltam, hogy a világ Gretát kitaláló, felépítő és professzionális kegyetlenséggel üzemeltető urai ilyen tempót diktálnak majd neki. A tiszteletteljes emberi jogvédelemből a francia forradalom idején is kellett azért nagyjából egy év, amíg az először csak verbális radikalizmus átment a falhoz állítást kilátásba helyező, majd azt fizikailag is megvalósító, pusztító stratégiába.
Ma ugyanez történik, de a jelek szerint sokkal gyorsabban és brutálisabban, mint a jakobinus, majd kicsit később a bolsevik diktatúra idején. A Bastille valóban szimbólum, csak éppen a modern globális médiahatalom közvéleményt túszul ejteni képes mítoszképző erejének szimbóluma. Ahogy a francia forradalomban is egy teljesen alaptalan állítás vezetett végül a Bastille vétlen és védtelen, önmagát megadó őrsége bestiális kegyetlenségű meglincseléséhez, a »klímaügy« esetében is kirajzolódni látszik a brutális lényeg.