Az igazság a legfontosabb

2020. január 06. 17:53

Tavaly május óta azon dolgozom, hogy felszámoljam a gyakorlatot, amivel Orbán Viktor mást tud mondani Budapesten, és mást Brüsszelben.

2020. január 06. 17:53
Donáth Anna
Facebook

„Helyes törekvése az EU soros elnökségének, hogy felpörgesse az eddig joggal kritizált, lassú eljárást a magyar kormány demokráciaromboló intézkedései ellen. Az eddigi lebegtetés visszatartó erő helyett további rombolásra csábított: Magyarországon még az elmúlt hetekben, a közjogi rendszert vagy épp a kultúrafinanszírozást illetően is az a kormánypolitika folytatódott, amit már a Sargentini-jelentés is feltárt, és az Európai Parlament kétharmados többséggel kifogásolt.

Szintén helyes a reform igénye, és a Momentum EP-képviselőjeként partner leszek minden, a jogállamiságot védő eljárási és intézményi átalakításban. Tavaly május óta azon dolgozom, hogy felszámoljam a gyakorlatot, amivel Orbán Viktor mást tud mondani Budapesten, és mást Brüsszelben. Az igazság a legfontosabb, és amikor kiderül, akkor a jogállamot romboló fideszes kommunikációs vezetőből nem lesz bizottsági alelnök, az összeférhetetlen fideszes ex-miniszterből pedig nem lesz uniós biztos. Eljött az idő, vállalni kell a következményeket!

Az eljárás sikeres, érdemi következménnyel járó lezárását segítheti Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő nemrég tett javaslata egy új, Magyarországra érkező EP-delegációról. Amennyiben a misszióra sor kerül, minden segítséget megadunk a tájékozódáshoz, és addig is naprakész információkkal látjuk el az uniós szerveket és intézményeket.”

(MTI)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2020. január 08. 17:44
Az igazság a legfontosabb...mondá a hazafogyatékos Donáth Anna..
catalina9
2020. január 08. 10:22
"Van ebben a szegény kvótanőben valami visszataszító. Sajnos megéltem a Kádár-rendszert, így élőben láthattam azokat a pártmunkás elvtársnőket, akik egy nem túl szorgalmas középiskolai tanuló intellektusával felfegyverkezve próbálták eljátszani szellemi elit szerepét. Szél Bernadett (Donáth Anna, Bősz Anett, Che Katalin, Gyurcsányné stb.) egy az egyben hozza ennek az ijesztően eltökélt, lánglelkű mozgalmárnőnek az archetípusát. A három (több) szerencsétlenből nem Bernadett a legveszélyesebb, nem is ő a leggerinctelenebb alak, de túlmozgásos tudálékosságával számomra mégis ő a legellenszenvesebb."
áfonya
2020. január 07. 23:12
Mán megint a kormány lopott.... Közel 400 milliárdból fejeződnek be közúti nagy projektek... Az idén lezáruló beruházásoknak köszönhetően Eger és Sopron négysávos úton lesz elérhető, az M0-tól Abonyig elkészül az M4, kiépül a második sztrádakapcsolat Románia felé, az autósok birtokba vehetik az új komáromi Duna-hidat is. A kormány a fenntartható gazdasági növekedés alapfeltételeként kezeli a magas szolgáltatási színvonalú közlekedési hálózatok fenntartását, folyamatos bővítését – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel. Közleményük szerint a gyors és kényelmes közúti elérhetőség alapvetően befolyásolja egy-egy országrész vagy térség gazdasági fejlődését, élhetőségét. A magyar gazdaság jobb teljesítményének köszönhetően a 2016 és 2024 közötti időszakban a közúthálózat korszerűsítésére szánt 3200 milliárd forint nagyobbik felét, 1800 milliárd forintot hazai forrásból tudják előteremteni. Az ITM szakpolitikai intézkedéseinek fő céljai a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolása a gyorsforgalmi hálózatba négysávos utakkal, az autópályák és autóutak elvezetése a határig a szomszédos országok kapcsolódó fejlesztéseihez igazodó ütemben.... 2010 óta összesen mintegy 500 kilométer autópálya vagy autóút épült meg Magyarországon. A többi között megvalósult Salgótarján és Szombathely magas színvonalú összeköttetése, létrejött az első gyorsforgalmi kapcsolat Románia irányába. Az évtized elejétől 2019 végéig több mint 6000 kilométernyi útszakasz felújítása készült el 755 milliárd forintból.
Sulammit
2020. január 07. 23:10
Ha nem lenne demokrácia, apád már régen a dutyiban csücsülne, te nemzetáruló!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!