Nem tudunk viszonyulni Trianonhoz

„Trianon 100. évfordulója következik. Véleménye szerint mennyire kell és mennyire szabad elengedni a múltat? Mert örök dilemma, hogy mi az, amit el kell engedni és mi az, amit meg kell tartani a közösségi emlékezetben, hol az a határ, amit átlépni már árulás. Van nekünk is Trianon napunk 2010 óta, amit a nemzeti összetartozás napjának kereszteltek, most a román parlament is készül elfogadni egy Trianon emléknapot, amire máris felhördült a magyar politikum.

Nos, ez olyan provokáció, amire nincs szükség, ez eszkalációt szülhet. Ez az, amit Antall József kocsmapolitikának nevezett. Az évforduló kapcsán Magyarországnak az lenne a fő feladata, hogy a téveszmékkel szálljon szembe.

Milyen téveszmékre gondol?

Arra például, hogy az elvesztett területeken hatalmas többségben élnének magyarok, ami sajnos nem így van. Még veszélyesebb téveszme, hogy a világ a magyarokkal szemben mindig ellenséges volt. Tény, hogy 1920-ban igazságtalan békeszerződés született. De ez nem azt jelenti, hogy a világ mindig minket akart bántani, hanem azt, hogy – erről könyvet is írtam –, mi rontottuk el a viszonyt sok velünk rokonszenvező baráttal, országgal, ami aztán a békeszerződésben köszönt vissza. Az 1848-49-es rokonszenvet elveszítettük már 1914 előtt és nagy árat fizettünk ezért. Az volna a legfontosabb tanulság, hogy nekünk barátokra van szükségünk. Akkor remélhetjük, hogy a trianoni trauma nemzetközi segítséggel orvosolható, ha a világ nem úgy tekint Magyarországra, mint békétlenkedő, mindenkit sértegető országra, hanem mint olyanra, amelynek vannak jogos igényei a szomszédaival szemben, olyanok, amik összhangban vannak a demokrácia, az emberi jogok elveivel és aláírt konvencióival. Trianon 100. évfordulója nagyon jó alkalom lenne arra, hogy rámutassunk, hogyan lehetne meggyógyítani a száz évvel ezelőtt kapott sebet, hogyan lehetne megvalósítani Kossuth álmát, a »mosolygó jövőt« Közép-Európa népei számára.”