Mintha egy Forma-1-es autóban ülnék

„Mekkora a baj?

Kevés a papunk, persze ez országos probléma. Mindig egy adott társadalom adja azokat a fiatalembereket, akikből aztán papok lesznek. Ahol az általános világnézet keresztény-gondolkodású – és sok jó család van – ott sokkal esélyesebb, hogy bőven lesz hivatás. A második világháború előtt ez volt a helyzet, de most egy más világban élünk, egész Európa átalakult, missziós országgá váltunk. Az hogy minden falunak legyen papja, az nem reális, ezért arra kell koncentrálni, hogy neki leginkább a lelkiségi feladatokra kelljen figyelnie, és kiváló munkatársai legyenek, akik komolyabb felelősséget vállalnak a közösség építésében.

Ha már korábban említette a miniszteri példát: mennyire tudta megszokni azt a hatalmas változást, ami az Ön életében bekövetkezett?

Még kétségkívül szokom, de jó úton haladok! A püspök közszereplő, ez pedig számomra újdonság, a héten például a többi püspök társammal voltunk a köztársasági elnök úrnál ebéden. Ezek a programok a tisztséggel együtt járnak. Hogy egy másik hasonlattal éljek, kicsit olyan, mintha eddig egy jó minőségű személyautóm lett volna, amivel lehet gyorsan menni, most pedig mintha egy Forma-1-es versenyautóba ültettek volna, amivel csak gyorsan lehet menni, és időnként lehet kiállni a boxutcába.

Amikor kiáll a boxutcába, akkor van ideje és lehetősége átgondolni, feldolgozni, hogy püspök lett Önből?

Ez eleinte volt nagyon érdekes, de most is néha szembesülök azzal az érzéssel, hogy vajon ébren vagyok, vagy álmodok? Ez az ajándék, ez a bizalom – és ez a felelősség! Komolyan átérzem, hogy kapok természetfeletti segítséget, ez anélkül nem is mehetne. Ha csak arra gondolnék, hogy én rajtam múlik 222 plébánia 150 papjának, 50 diakónusnak, 400 akolitusnak, 300 hitoktatónak a sorsa – egy olyan egyházmegyében ahol 650 ezer katolikusnak keresztelt ember van! Megrendítő számok ezek. Óriási belső biztonságot ad, hogy én csak egy szolga vagyok, aki a megbízatást kapta. Nem az enyém az egyházmegye, hanem Krisztusé.”