Csecsemőnek minden vicc új

„A generációs szembenállás egyáltalán nem új dolog. Már Kr. e 3000-ből is maradt fenn olyan babiloni agyagtábla, mely a fiatalság viselkedésének elviselhetetlenségére panaszkodik. De olvashatunk ilyet Platóntól napjainkig. Eközben, minden bizonnyal, az éppen akkori »mai fiatalok« egymás között szidták a begyöpösödött, maradi, szklerotikus öregeket, akik megakadályozzák őket a világ jobbá tételében. 

Hiányzott azonban a megszokott képletből a haladó média és az ostobaságot globálissá emelő internet. És hiányoztak azok, akik a fiatalság elégedetlenségéből, világmegváltó vágyaiból politikai hasznot kovácsolnak.

Ők azok, akiknek érdekében áll az ellentét elmélyülése. Akik úgy vélik, hogy az ifjúságban fogékony közeget találnak százszor elbukott, poros nézeteik számára, mert – mint tudjuk – egy csecsemőnek minden vicc új. Ők fedezik fel a mit sem sejtő áldozatokat, a Grétákat, Blankákat és a szellem más sasmadarait, hogy aztán alkalomadtán el is dobják őket. Egész politikai iparág épül a magasra szított generációs ellentétre, elég csak a Momentum tündöklésére gondolni.

Bogaras és nem ritkán rosszindulatú vénemberek manipulálják az arra fogékonyakat, miközben furcsa, torz önképük szerint ettől – úgy hiszik – maguk is fiatalok maradnak, ami egyfelől rendkívül nevetséges, másfelől pedig tragikus, hiszen arra vágynak, amire épp ésszel senki: fiatalon akarnak meghalni. 

Beszélgessünk a gyerekeinkkel; nincs jobb ötletem.”