Boris Johnson győzelmének semmi köze a rasszizmushoz

Ez a választás megerősíti, hogy a jobb és baloldal régi meghatározásai elavultak. Az előző húsz évben nem számított, melyik politikai párt jelvénye volt a neved mellett. Az alapvető különbség a nyugati politikában ma kulturális: egyik oldalon van a vesztfáliai szuverenitás és az egyesítő nemzeti gondolkodás; a másikon a teljes individualizmus és internacionalizmus, ami technokrata intézmények uralmával jár.

A brexit nem valami egyszeri esemény volt, ahogy az ausztrál, az indiai, az amerikai választások sem, nem is beszélve az olyan, angloszférán kívüli országokról, mint Brazília vagy Közép- és Kelet-Európa legtöbb országa. Ez a nacionalizmus nem fajon és etnikumon alapszik. Minden BBC-interjúban feltűntek olyan nigériai, indiai,honkongi, kínai vagy épp európia származású britek, akik a konzervatívokra szavaztak.

Természetesen a baloldalról ösztönösen a rasszizmus és idegengyűlölet nyakába varrták a választási eredményt, de a statisztikák mást mutatnak. Volt egy interjú a BBC-n, amelyen három munkáspárti szavazó, akik egész életükben sosem szavaztak a konzervatívokra, arról beszéltek, milyen szürreális volt nem a Munkáspártra szavazni.

Persze lesznek változások a jövőben, és egyes képviselői helyek vissza fognak kerülni a Munkáspárthoz, de az egészséges, polgári nacionalizmus győzelemhez vezet. Ha más nem, hát ez a választás megint megmutatta, hogy a Twitter nem egy ország, és hogy a konzervatívok és mérsékeltek többsége nem használja a közösségi médiát, vagy ha használja is, nem befolyásolja.

És ott van mindehhez még a Corbyn-hatás. Akármilyen szélsőbalosak is az egyetemek, a hagyományos munkásosztálybeli szavazók hazafiak. Nem fognak olyasvalakit támogatni, aki gyűlöli saját hazája lobogóját. Azok, akik az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban a Hamaszt támogatják, adtak egy fontos leckét a konzervatívoknak: nem csak emlékezniük kell, hanem végrehajtaniuk is. A lojalitás a földhöz, amit taposol, függetlenül kultúrától, fajtól, háttértől: nyerő és egyesítő tényező.

Másik fontos tanulság, hogy sem a trockista szocializmust, sem a woke kapitalizmust nem lehet eladni az embereknek. Elkerülhetetlenül máris megkezdődött a civakodás a két frakció között a baloldalon, hogy melyikük üzenetét szavazták le, de a valóság az, hogy mindkettejükét. Jeremy Corbyn kemény balos államosított iparosítása egy olyan kort idézett, amely ma nem tükrözi a valóságot. (…)

Ha Boris folytatni tudja a társadalmilag konzervatív munkásosztálybeli szavazók, az interszekcionális woke baloldallal szembeni felháborodás, a nagylelkű, gaullista szociális háló, a jog és rend reagani koalícióját, hozzáértve egykori oktatási intézményeink szélsőbalos propagandaközpontjainak áthangolását, valamint a szabadkereskedelmet az angloszféra többi részével, főleg Indiával, Ausztráliával és az Egyesült Államokkal, akkor lehetséges, hogy egy hosszú konzervatív jövő nyerő formuláját alkotta meg. Mindebből más konzervatívok is tanulhatnak.”