Korlátozni kezdik a menekültek támogatását Németországban
Háborog a német társadalom a kiadások láttán.
Jézus a migráns, aki lehetne a felebarátom.
„Ugyanígy, amikor egy rászorulóval találkozunk, általában nem az jut róla eszünkbe, hogy mi szorulunk az ő segítségére. Reflexből talán azt gondoljuk: »Ha most jót teszek vele, én leszek olyan, mint Krisztus«. De ha szívünkkel a megfeszítettet látjuk, akkor tudjuk, hogy az előttünk álló rászoruló már olyan, mint Jézus. Abban a mozzanatban, amikor a rászoruló földi ínségén enyhítünk, őáltala Isten az üdvöt ajándékozza nekünk.
Szent Ágoston a húsvét hetén mondott (mai számozásunk szerint 239-es) beszédében ezt így fejti ki: »Ne légy arra soha büszke, ha valamit a szegénynek adtál; Krisztus szegény volt. Ne légy arra soha büszke, ha befogadtad az idegent; Krisztus idegen volt. ... Ne mondjátok szívetekben soha: 'Én adok, ő kap; én üdvözlöm és befogadom, neki szüksége van az oltalomra.' Talán amire neked van szükséged, az ennél jóval több. Talán akit befogadsz, egy szent; neki szüksége van kenyérre, neked az igazságra; neki szüksége van oltalomra, neked a mennyekre; neki szüksége van pénzre, neked az igazságosságra.«
Valóban nehéz a megfeszítettben és a szamaritánusban, a rászorulóban és az idegenben Jézust felismerni. Ez a kihívás és a meghívás abban, ha a »migráns« szóval a nagypéntekről szóló gondolatmenetben is elvégezzük a behelyettesítést. A megfeszítettet szemlélve mondhatjuk, hogy ma van, aki számára a migráns a gyűlölt, lenézett, megvetett, istentelen, kirekesztett átutazó idegen. Mégis ő az, akinek a segítségére az én lelkem mindennél jobban rászorul.
Jézus a migráns, aki lehetne a felebarátom.”