Nyilatkozat az abortuszról

„A következő nyilatkozatot különféle felekezetű keresztyének fogalmazták meg, hogy artikulálják a terhességmegszakítással/abortusszal kapcsolatos történelmi keresztyén nézetet, és hogy utat mutassanak e mostani kor keresztyénei és nem keresztyénei számára:

1. Megvalljuk, hogy mivel Isten az ember Teremtője és a bűnbe jutott emberiség Megváltója (lásd 1Móz 1,27;  Mal 2,10a;  ApCsel 17,26;  Kol 1,16;  Jel 4,11;  Ézs 45,21k;  Ef 1,7;  Kol 1,13k), az emberi élet Isten tulajdona. Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Az ember méltósága ebben áll, és azt nem közmegegyezéssel teremtjük.

2. Megvalljuk, hogy az emberi lélek nem választható el a magzat testi, biológiai fejlődésétől és mindkettőről a fogantatás pillanatától kezdve beszélhetünk (lásd Zsolt 139,15k;  Jer 1,5;  Lk 1,41). Isten a bibliai beszámolók szerint már az anyaméhben elhívja és megszenteli a formálódó embert, így nem tagadhatjuk meg a magzatoktól, hogy emberi személyként tekintsünk rájuk. Hisszük, hogy a megszületett és a már megfogant, de még meg nem született gyermek egyformán gyermekként kezelendő, ahogy a Biblia is sok esetben ugyanazt a szót használja a megszületett és a még meg nem született gyermekre. 

Elutasítjuk és ellenezzük azokat a fogamzásgátló módszereket, amelyek nem a megtermékenyülést, hanem csak a beágyazódást akadályozzák meg, valamint a mesterséges megtermékenyítés azon formáit, amelyek során már megtermékenyített petesejteket semmisítenek meg.

3. Megvalljuk, hogy a nagy parancsolatban szereplő »szeresd felebarátodat« kitétel magában foglalja azt is, hogy szeressük gyermekeinket. A megfogant gyermek ugyanúgy méltó a szeretetre – és a szeretetből fakadó védelemre és gondoskodásra –, mint a már megszületett, »világra jött« gyermek.

4. Megvalljuk, hogy a meg nem született gyermeket úgy kell védenünk, mint emberi életet, még akkor is, ha természetes, hogy egy ember különböző életszakaszokon megy át, és természetünkből fakadóan máshogy tekintünk egy csecsemő vagy egy kisgyermek elvesztésére, mint egy kéthónapos magzat elvesztésére.

5. Megvalljuk, hogy a »ne ölj« parancsolat mondanivalója mindenkire nézve érvényes, és hogy ezt akkor is kötelességünk a világban prófétai módon képviselni, ha a társadalomnak, amelyben élünk, csak egy része osztozik velünk keresztyén hitünkben és meggyőződésünkben. 

Elutasítjuk, hogy ez egyszersmind azt jelentené, hogy a keresztyének másokra kényszerítik a hitüket.

6. Megvalljuk, hogy az abortusz előre megfontolt szándékkal történő emberölés, és azt is, hogy a jelenkori emberiség egyik legnagyobb vétke a meg nem születettek tömeges méretű, szándékos elpusztítása.

7. Megvalljuk, hogy a »ne ölj« parancsolatnak egyéni szituációkban, bizonyos határhelyzetekben vannak kivételei, így léteznek az abortusz esetében is a fő szabály alól kivételt képező döntések. Ezekhez az esetekhez azonban nem úgy kell közelíteni, hogy az abortusz bizonyos esetekben jó és igazolható, hanem úgy, hogy a bűnös emberek a bűn által megrontott szituációkban csaknem mindig két rossz közül választanak.

8. Megvalljuk, hogy emberi életet csak a legsürgetőbb szükségben szabad elvenni, ezért minden kivételt szigorúan és sajátos módon kell megvitatni. Mindezek alapján valljuk, hogy az abortusz indokolt lehet akkor, amikor az anyánál olyan betegség áll fenn, amely miatt életveszélybe kerülne, ha nem szakítanák meg a terhességet (lásd egészségügyi indikáció). Ha életmentésről van szó, jogosan választhatjuk az anya életét. Ugyanakkor a pszichiátriai indikáció esetében nem nyilatkozhatunk ilyen egyértelműen, amellett, hogy elismerjük, hogy létezhetnek olyan szélsőséges esetek, amelyekben egy asszony pszichikai életét súlyosan veszélyezteti terhességének kihordása.

9. Megvalljuk, hogy elismerjük a nők emberi méltóságát és önrendelkezési jogát, ugyanakkor ezt mindig harmonizáljuk a magzat élethez való jogával. Elismerjük, hogy gyakran fájdalmasan nehéz e két szempontot összeegyeztetni, de fő szabályként mindig a magasabb rendű jogot, az élethez való jogot javasoljuk kihangsúlyozni és figyelembe venni. Így – amennyiben nem életveszélyről van szó –, előrébb helyezzük a gyermek életét, mint az édesanya szabadságát és kényelmét. Egyszersmind elutasítjuk a téma olyan irányú megközelítését, amely a kérdést pusztán érzéketlen érdekharccá silányítja, szembeállítva a magzatokat az anyákkal és a nőket a férfiakkal.

10. Megvalljuk, hogy a magzati állapotban lévő gyermek a női önrendelkezési jog elismerése mellett sem tekinthető pusztán az anya vagy a szülők »magántulajdonának«, akinek élete és halála a szülők választásán múlik. Ahogy a szülő a gyermek születése után sem tehet meg bármit a gyermekével, hiszen a társadalom és a jog számos eszközzel védi és támogatja annak életét és biztonságos fejlődését, úgy a magzati állapotú gyermek élete és fejlődése felett sem rendelkezhet önhatalmúlag. Elismerjük, hogy a gyermekeket óvó társadalmi-jogi védőháló még sok szempontból hiányos, és drasztikus fejlesztésre szorul, de ez a fájdalmas tény nem jogosít fel senkit arra, hogy ezekre hivatkozva legitimizálja az abortuszt.

11. Megvalljuk, hogy a nemi erőszakban fogant gyermekeknek is joguk van az élethez, hiszen az istenképűség hordozóiként ők is ugyanolyan értékesek, mint a többi ember. Egyúttal megkövetjük azokat a nemi erőszakban fogant embertársainkat, akiknek szívébe mély sebeket ütött, hogy sok esetben keresztyének részéről is azt hallják, hogy jogos lett volna elvenni az életüket már azelőtt, hogy megszülettek.

12. Megvalljuk, hogy azon esetekben, amikor a magzat valószínűleg vagy biztosan fizikai vagy értelmi akadályozottsággal jön a világra, még kevésbé beszélhetünk az abortusz melletti döntésről. A valószínűség fogalma azzal jár, hogy az abortált gyermek talán mégsem lenne sérült. De még ha az is, akkor is Isten teremtménye, emberi élet, amely felett ember nem rendelkezhet önhatalmúlag. Minthogy a magzatot is emberi személynek tartjuk, az akadályozottsággal rendelkező magzat megölése egyenlőnek tekinthető az akadályozottsággal rendelkező, már megszületett emberek megölésével. Megvalljuk azt is, hogy bár egy testi vagy szellemi fogyatékossággal élő gyermek elfogadása, gondozása és nevelése súlyos próbatétel lehet, Isten törvényének megszegését azonban keresztyénként még súlyosabb tehernek kell éreznünk. Így tehát megvalljuk, hogy az »élet minőségére« hivatkozva nem sérülhet az »élet szentsége«, és hogy végső soron a szeretet ad értéket az életnek, és mi vagyunk azok, akik eldönthetjük, hogy szeretjük-e az akadályozottsággal élőket.

13. Megvalljuk, hogy nem nagyobb szégyen valakinek örökbe adni a gyermekét, mint elvetetni, mert aki elveteti gyermekét, az elveszi, aki pedig örökbe adja, az megmenti annak életét.

14. Megvalljuk, hogy erkölcsileg elítélhető az az orvos, aki a fenti szempontokat figyelmen kívül hagyva vagy pusztán haszonszerzés céljából abortuszokat végez, hiszen ezzel hűtlenné vált hivatásához, amelynek keretében a gyógyítást, egészségmegőrzést és a szülés segítését kell szolgálnia.

15. Megvalljuk, hogy a korlátlan abortuszra elfogadhatatlan indoknak tartjuk az olyan jellegű érveket, mint például hogy »ha már abortuszra kerül sor, azt inkább legális keretek között, orvosi felügyelet mellett hajtsák végre.« Az ilyen érvelést el kell utasítanunk, hiszen a bűnös cselekedetet téves módon próbálja felmenteni, hamis dilemmát állítva fel, nem számolva azzal, hogy ezzel a logikával minden veszélyes illegális cselekedetet legalizálni lehetne.

16. Megvalljuk, hogy a tömeges abortuszok túlnyomó többsége megelőzhető lenne, ha elfogadnánk és tekintetbe vennénk, hogy Isten a szexuális egyesülés helyét a házassági szövetség oltalmazó keretei között jelölte ki. E keretek között a férfi és a nő élethosszig tartó kölcsönös hűséget és elkötelezettséget vállalva »egy testté« válik, és közösen felelősséget vállal azokért a gyermekekért, akikben testük egy önálló, új testben egyesül. Nem szabad elhallgatnunk azt sem, hogy a házasságon kívüli szexuális egyesülés – amellett, hogy Isten törvénye szerint bűn, – minden esetben fájdalomhoz és lelki törésekhez vezet. A nem kívánt terhesség csak nyilvánvalóvá teszi és fokozza a nem rendeltetése szerint megélt szexualitás tragédiáját. Ezért is fontos konzekvensen képviselni a házasságra (szexualitásra) vonatkozó bibliai tanítás minden elemét, hiszen a jelen témában is alátámasztást nyer a Szentírás létjogosultsága: többségében nem az egymásért felelősséget vállaló házaspárok látogatják az abortuszklinikákat. 

17. Megvalljuk, hogy az abortusz kapcsán nem feledkezhetünk meg a férfiak felelősségéről sem. Mivel egy gyermek foganásáért a férfi és a nő együtt tettek, ezért együtt viselik a felelősséget is a magzat, illetve a gyermek életéért. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az abortusz mellett leggyakrabban éppen azokban a házasságon kívüli kapcsolatokban döntenek, ahol a nő érzelmileg függő, kiszolgáltatott helyzetben van, ezért küzdenünk kell a felelős, biblikus férfiszerep helyreállításáért.  

18. Megvalljuk, hogy bár egyes helyzetekben az abortusz tűnik a leginkább logikus lépésnek, korántsem biztos, hogy az, számolva az abortusz fizikai szempontból is megterhelő, sok esetben súlyos egészségügyi következményeivel (lásd műtét alatti vagy utáni komplikációk, meddőség és egyéb tartós szövődmények), és azzal, hogy az állapotos nő számára az abortusz – mindezeken túl – bizonyítottan hosszú távú lelki-pszichés sérüléséket okozhat. Nem hallgathatjuk el az abortusz után sokszor megjelenő önvádat és bűntudatot sem, amely sokszor egy életen át elkíséri az abortuszt választó nőket.

19. Megvalljuk, hogy keresztyénként nem elég a meg nem születettek életéért küzdeni, hanem törődnünk kell azokkal is, akik már megszülettek: az elhagyott, elhanyagolt vagy örökbefogadásra váró gyermekekkel, azokkal, akik nyomorban élnek, vagy erőszak áldozatai lettek, továbbá a bántalmazott, egyedülálló vagy válságterhességben lévő anyákkal és a gyermekeiket rossz körülmények között nevelő családokkal.

20. Megvalljuk (követve ebben a neves evangelikál teológust, John Stott-ot), hogy a témáról őszintén és bátran kell beszélnünk, ugyanis a népszerű eufemizmusok gyakran eltakarják az igazságot. Tekintetbe kell vennünk, hogy a) a »terhességmegszakítás« mindig együtt jár a magzat életének megszakításával;  b) az abortusz terápiás célból való elvégzéséről beszélni félrevezető, hiszen egyrészt az abortuszok jelentős része nem azért történik, amit ez a kifejezés eredetileg jelöl (tehát nem azért, mert a terhesség az anya életét veszélyezteti), másrészt az abortusz nem gyógyítás, hanem az élet kioltása;  c) ugyancsak félrevezető az abortuszra a fogamzásgátlás egyik módjaként tekinteni, hiszen az abortusz nem előzi meg a fogamzást, sőt éppen a megfogant élet elpusztítását jelenti.

21. Megvalljuk, hogy keresztyénként nem elég az abortusztörvény szigorításáért küzdenünk, hanem vállalnunk kell a felelősséget a következményeiért is: erőnkhöz mérten olyan közhangulatot kell teremtenünk, amelyben az abortuszt helyettesítő lehetőségeket széles körben elismerik, népszerűsítik (Gal 6,2) és igénybe veszik.

22. Végezetül megvalljuk, hogy a legfontosabb számunkra, hogy hirdessük a Jézus Krisztusról szóló örömhírt mindenki számára, aki –  többek között – azért jött, hogy bekötözze a sebeket és támogassa a gyengéket. Jézus Krisztust követve megvalljuk, hogy minden emberi élethez tisztelettel kell közelednünk – úgy a meg nem születettek, mint a csecsemők, a fogyatékossággal élő emberek vagy az idősek életéhez –, és azt is, hogy Jézus Krisztus nevében minden megvallott bűnre van bocsánat, így az abortusz bűnére is.

2019 október 31.”