Megnyertük a tranzitzóna-ütközetet

„Az Európai Bíróság – egészen pontosan a regényes nevű Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarája – a magyar államnak adott igazat az úgynevezett tranzitzónaügyben. A per tárgya röviden összefoglalva arról szólt, hogy fogva tartásnak minősül-e, ha egy migránst a menedékkérelme elbírálásáig a tranzitzónában várakoztatnak. Hivatalos nyelven: jogellenes fogva tartásnak minősül-e a cselekmény. A függetlenobjektív sajtó és a Helsinki Bizottság szerint kevés kegyetlenebb dolgot lehet elképzelni annál, mint hogy valaki a déli határnál felállított központban várja ki, amíg a magyar hatóság elbírálja, illetve kideríti, hogy valóban az-e, akinek állítja magát, és abból az országból érkezett-e, amit mond, és a tudomására jutott információk birtokában állapítja meg, hogy jogosult-e menedékjogra.

Mint ismert, két bangladesi férfi valamilyen közelebbről meg nem nevezett okból utazott el a hazájából. Háború nem dúl Bangladesben, így nem pontosan tudni, mi miatt gondolták úgy, hogy szerencsét próbálnak egy másik kontinensen. Egyikükről kiderült, hogy »sérülékeny«, jelentsen ez bármit is. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Ilias vagy Ahmed, amikor megérkezett Európába, azt mondta a magyar határt védőknek, hogy ő homoszexuális. Esetleg azt, hogy nemváltoztató műtétet szeretne. Ez persze csak feltevés, mert, mint mondtam, mindössze annyit tudhatunk, hogy Ilias és Ahmed közül az egyik menedékkérő sérülékeny besorolást kapott. Valószínűleg a Helsinki Bizottságtól. És persze nem zárható ki, hogy rossz irányban tapogatózom, de az ilyen típusú ügyek esetében igen gyakran szoktunk hasonló indokokba ütközni.

Mert a migránsok Európába utaztatását heveny rokonszenvvel követő és segítő NGO-k pontosan tudják, hogy a másságra vagy a nemi identitásra vonatkozó állításokat szinte lehetetlen minden kétséget kizáróan ellenőrizni. De ha ezzel, mármint az ellenőrzéssel mégis megpróbálkozik a hatóság, az újabb per tárgya lehet és lesz is, mert a tranzitzónában való várakozásnál már csak az számít kegyetlenebb és megalázóbb dolognak, amikor olyan kényelmetlen kérdésekkel próbálják sarokba szorítani a magukat melegnek, illetve homoszexuálisnak állító/hazudó honfoglalókat, hogy valóban melegek, illetve homoszexuálisok-e.

Igen, ilyenkor a migránssimogatásban élenjáró, sok esetben Soros György kottájából játszó és általa finanszírozott »civil szervezetek« azonnal perelnek. Majd nyernek. Mert a húszas éveik elején járó, katonakorú arab és közel-keleti férfiak millióinak érkezését nem kis szimpátiával figyelő bírák is úgy gondolják, hogy roppant tapintatlan dolog ilyen személyes dolgokra rákérdezni. 2015-ben, amikor kirobbant a menekültválság, hallhattunk ilyen hangokat, sőt lényegé­ben csak ilyeneket, mert már akkor is minden liberális polgártársunk amiatt méltatlankodott, hogy miért vagyunk ilyen bizalmatlan homofóbok, rasszisták, nácik és fasiszták, és miért nem hisszük el becsületszóra/bemondásra, hogy a papírok és okmányok nélkül érkezett százezrek egytől egyig kísérő nélküli, fiatalkorú aleppói professzorok és programozó matematikusok.

Ezért keletkezett egyre több olyan menedékkérelem, amelyekben olyan indoklások szerepelnek, hogy a »menekült« a szexuális orien­tációja miatt volt kénytelen egy nem háborús országból »elmenekülni«. Mert lehetetlen bebizonyítani az ellenkezőjét, aki pedig mégis olyan vakmerő, idegengyűlölő Orbán Viktort kedvelő náci, hogy mégis megpróbálkozik vele, azt beperelik, meghurcolják, tönkreteszik, kirúgatják és a mókusok elé vetik. És ezért hallható egyre több olyan hír, hogy Soros NGO-i ilyen indoklásra hivatkozva bátorítják a szerencselovagok tömegeit.
No de vissza az alaphírre!

A magyar állam pert nyert, mert az Euró­pai Bíróság is úgy gondolja, hogy a tranzitzónát lehet ugyan a szélsőségesen »függetlenobjektív« sajtóban börtönnek nevezni, ahol a gonosz kormány direkt éhezteti a migránsokat, csak épp nem igaz, minekutána a kriminológiával és a börtönökkel foglalkozó szakemberek még egyetlen olyan büntetés-végrehajtási intézménnyel sem találkoztak, amit bármikor szabadon el lehet hagyni. A röszkei tranzitzóna ugyanis ilyen. Szerbia felé szabadon, és a nap bármelyik szakában elhagyható, ami például a Szegeden található Csillag börtönről egyáltalán nem mondható el. A börtönöket márpedig arra találták ki, hogy akit oda bezártak, csak akkor hagyhassa el, ha már letöltötte a kiszabott büntetési idejét.

A Helsinki Bizottság és a migrációt támogató baloldali média ezt nyilván tudja, ezért – ha épp nem börtönhöz hasonlítja a tranzitzónát, ahol persze éheznek a delikvensek – úgy szoktak fogalmazni, hogy a magyar hatóság a többhetes várakoztatással a Bangladesben tapasztalható állapotokhoz képest is pokoli körülményeket teremt, hogy visszakényszerítse Szerbiába a szegény és sérült Ahmedéket. Kényszerítse. Szerbiába. Ahol legjobb tudomásom szerint nincs háború. És bár a minden vendéglátóipari egységben bömbölő szerb mulatószene valóban felér egy bűncselekménnyel, a csevap ajvárral és a híres szerb sör, a Jelen Pivo kárpótolja a köztörvényes bűnökkel gyanúsított, azokat hatóságilag elszenvedő külföldi vendégeket.

Jómagam például gyakran járok Szabadkára, kiváló hely, szép színházzal, pezsgő kulturális és éjszakai élettel. Bár ha jobban belegondolok, elég sok magyar is él ott, ami valószínűleg mély aggodalommal tölti el a Helsinki Bizottságot és a 444.hu-t. A határon túli magyaroknak, továbbá az őshonos kisebbségeknek ugyanis úgy általában nem jár európai szintű jogvédelem, boldoguljanak, ahogy tudnak, míg a papírok nélkül érkező, származási országukról és körülményeikről betanított módon hazudozó bevándorlóknak automatikusan jár mindennemű jogsegély. És nem, nem szoktam Szerbiába kényszerítésként megélni az újvidéki utazásaimat, szabad akaratomból megyek el oda, viszont nem akarom a bevándorlók által elkövetett tömeges molesztálásról és nemi erőszakról elhíresült Köln főterén tölteni a következő szilveszteremet.”