Három ok

„Kicsit behorpadt a világ – mondta a Kossuth-díjas költő a minap, az önkormányzati választások eredményére utalva –, de majd kiegyengetjük. Bizonyára így is lesz, ehhez azonban meg kell érteni, mit rontottunk el. Kapkodásra semmi ok, ez most a nyugodt értékelés ideje. De késlekedni sem szabad, az idő gyorsan telik. Nézzünk tehát három okot, ami hozzájárulhatott a rossz budapesti szerepléshez: a fákat, a kórházakat és a szegénységet. Mind a háromban közös, hogy nem (vagy csak részben) a cselekvésben, hanem elsősorban a történet elmesélésében vallottunk kudarcot.

Szegénység

Az Európai Unió illetékes szervezete, az Eurostat évről évre vizsgálja és közzéteszi többek között azt, hogy miként alakul a tagországokban a szegénység vagy társadalmi (gazdasági) kirekesztődés veszélyének kitett népesség aránya. Eszerint az elmúlt nyolc évben a leggyorsabb ütemű csökkenés Magyarországon volt kimutatható, a 2010-es 31,5 százalékról 2018-ra 19,6-re esett vissza a veszélyeztetettek aránya. Utóbbi jelentőségét mutatja, hogy az uniós érték, 21,7 százalék, már magasabb, mint a magyar. Egy másik elemzés az úgynevezett megosztó gazdaság állapotát vizsgálja. Itt arról van szó, hogy az adott ország az általa elért gyarapodásból mennyit juttat a lakosság szegényebb részének. Magyarország ebben a mutatóban is élen jár. A siker mögött két döntő tényező rejlik: a közmunka és a magas minimálbér.

És itt máris tetten érhető a vidék és a főváros közötti különbség. Miközben vidéken a közmunka sikere napi tapasztalat, és nemcsak a foglalkoztatottaké, hanem azoké is, akik másokat végre dolgozni látnak, így számukra nőtt a társadalmi igazságosság, addig Budapesten a lakosság elenyésző részét húzta ki a szegénységből a közmunka, és az itt élők csekély részének hozott életszínvonal-emelkedést a minimálbér növekedése. A vidéknek az elmúlt nyolc év jelentős társadalmi emelkedést hozott, Budapest lakossága azonban erről jószerével egyáltalán nem értesült. Sőt, ennél még rosszabb a helyzet: a közmunkát a valóságot nem ismerő jómódú budapesti lakosság előtt sikerült a vidéki kiszolgáltatottság eszközeként leírni, ahol fideszes Döbrögik hajtják munkára – és szavazni – a szegénységben elnyomorodott tömegeket.

Ez az értelmezés vidéken persze nem működik, Budapesten viszont, ahol sokan életükben nem láttak még eleven közmunkást, erős hatást gyakorol. A baloldalnak kétszáz éve az a története, hogy ők a szolidárisak, a jobboldal pedig az önző, és Budapesten nem sikerült ezzel szemben a valóság történetét hatékonyan elmondani.”