Faültetés a Szent György-hegyen

„Elképesztő nap volt. Nemrég mentek el. Hulla fáradtan ülök a konyhai nagyasztal mellett, maszatos tányérok, poharak körben mindenütt. A fekete ablakokon túl, Szentgyörgyhegy éjszakája. A Nagy Ültetés után még nem akartunk, nem tudtunk szétszéledni. Betértünk ide hozzám, bebírók és falubeliek, hogy pálinkával mondott köszöntő után borozgatva ünnepeljük meg azt a 93 darab hársfát, amit ma a hegy 10 millió Fa közössége elültetett. A kislányommal két hete már letettünk négy narancseper fácskát, holnap pedig a mai ültetők közül páran átmegyünk Hegymagasra meg Raposkára is talán. Barátaimnál ott mától 9 új fa gyökerei kezdik el keresni az esőáztatta talajban az éltető nedveket.

Ma nemcsak itt, a vasúttól a Szentgyörgyhegy tövében meghúzódó Kisapáti faluhoz vezető hosszú úton ültettek az országban. Az előzetes bejelentkezésekből hatalmas szám, háromszáz helyszín adódott össze.

Négy hónappal ezelőtt Barcelonában, egy hatodikemeleti bohém stúdiólakás tetőteraszán, fullasztó kánikulával küzdve tetőzött bennem a klímafélelem. Elképzelni sem tudtam volna, hogy röpke négy hónappal később egy füstös őszi estén meghatottan lapozom majd az országszerte közel 120 helyen létrejött 10 millió Fa közösségek oldalait és a közel 300 helyszínen zajló ültetéseik képeit.

Itt mifelénk hajdan állt egy csodálatos fasor. Hatvan-hetvenéves fák sorkoztak benne. Egy nap aztán megjottek a nagyonhivatalosok és kivágták. Tán kettő, ha beteg lehetett közöttük. A többi fa tiszta korrupciós üzleti haszonszerzés miatt vesztette éltetét. De hát ez régen volt, tucatéve, azóta Magyarországon ilyesmi nem fordul elő.

A régi fasor a vasút és a falu között árnyat adott a hosszú forró aszfaltszalagon hazaigyekvőknek. Azóta, hogy kicsapták a daliás égigterebélyesedő lombokat, nem tudtam úgy elhajtani itt, hogy ne jutott volna eszembe a visszaültetés. Ma kiderült, nemcsak nekem. Akik reggel összesereglettünk, tulajdonképpen mind ugyanezért jöttünk: begyógyítani a régi sebet.

Ilyenkor már korán ereszkedik est a tájra. Hideg pára szüremlik elő gyorsan a repcetábla rögeiből. Az utolsó fákat is odaerősítettük a karókhóz. Aztán hazamentünk. Mint akik régóta húzódó ügyön jutottak túl végre, ezzel a megelégedéssel rogytunk le sajgó tagokkal a konyha székeire. Nemcsak megelégedés volt ez. A fáradtan letörő vállak, megereszkedő nyakszirtek, ölbeomló karok fölött lomhán fürkésző szemekben, állítom, valami boldogságféle csillogott

- O -

Sokaknak kell hálás köszönetet mondanom. Kell, és a legjobb szívvel teszem. Sokaknak, akiket most itt nem fogok tudni felsorolni. Mndenekelőtt Korényi Kingának, aki összefogta és megszervezte ezt a mai napot itt a Szentgyörgyhegyen. Monika Weddelnek, aki pusztán azzal, hogy e sorból jónéhány fa számára külföldön született vagy nevelkedő magyar gyerekeknek szeretett volna emlékfákat megváltani, bevezetett az efféle ültetéses projektek finanszírozásának rejtelmeibe. A temérdek nagylelkű felajánlónak, akik nélkül nem tudtuk volna a fákat és a többi szükséges eszközt megvenni. Samu Jánosnak, kisapáti nagygazdának, aki első szóra segített gépekkel és szervezéssel, Nagyon nagy köszönet a képeken szereplő valamennyi barátomnak, ismerősömnek, mindazoknak, akik eszközzel, borral, kenyérrel, süteménnyel, főzéssel segítettek, és azoknak az önkénteseknek, akiket ebben a munkafolyamatban ismertem meg.”