A meglepetés elmaradt

2019. november 11. 15:50

Számunkra, erdélyi magyarok számára sok jót nem hoz a második forduló, mint már annyiszor, ismét két rossz közül kell a kisebbiket választanunk.

2019. november 11. 15:50
Farkas Réka
3szék

„Mindenki boldog tehát, Iohannis megkapta a hőn óhajtott ellenfelet, akivel a második fordulós megméretkezés szinte biztosan szavatolja újabb ötéves mandátumát, Dăncilă pedig vereségsorozata után végre elért egy kisebb és részleges győzelmet, de tulajdonképpen célja sem volt ennél nagyobb. Csalódott talán csak Dan Barna lehet, ki ha felült a vasárnap késő délutáni híreszteléseknek, akár már a Cotroceni-palotában képzelhette magát. Valamelyest még javíthatják arányát a külföldről beérkezett szavazatok, ám bármennyire igyekezett bizakodónak tűnni az urnazáráskor, nehezen hihető, hogy utoléri Dăncilăt.

A vasárnap este nyilvánosságra hozott exit poll-eredmények tehát nem hoztak meglepetést, és bár csodák már történtek a romániai elnökválasztások során, ezúttal oly nagy a különbség mindkét közvélemény-kutató intézetnél, hogy nehezen hihető, a szavazatszámlálással jelentősen módosulnak előrejelzéseik. Ha pedig a megjósolt helyzet marad, szinte lejátszottnak tekinthetjük a mérkőzést. Klaus Iohannis már tegnap esti beszédében jelezte: kampánya középpontjában marad az eddig is unalomig szajkózott ellenségkép, az SZDP pedig hasonló módon válaszol, minden eszközzel próbálja majd lejáratni az elnököt, aki kibillentette őket a kormányzás kényelmes melegéből. De elegendő lesz-e mindez? Ha a két jelölt továbbra is csak saját táborában hajlandó kampányolni, hívei biztonságot nyújtó köréből üzenget a másik tábornak, félő, sokak számára tét nélkülivé válik a második forduló, és még annyian sem mennek el szavazni, mint az elsőben. Mert sokan harsogtak rekord részvételi arányról, de végül csak a külföldön élők teljesítettek jól, itthon kevesebben voksoltak, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. Az elvándoroltak többsége – kik most lehetőséget kaptak, hogy végre tisztességes körülmények között véleményt nyilvánítsanak – pedig többnyire változást akar, amit sem az öt éve államfő Iohannis, sem a hét éve kormányzó SZDP elnöke nem képviselhet, bármennyire szeretnék elhitetni az ellenkezőjét.

Túl vagyunk hát a romániai elnökválasztás első fordulóján, és számunkra, erdélyi magyarok számára sok jót nem hoz a második forduló, mint már annyiszor, ismét két rossz közül kell a kisebbiket választanunk. Eddig sem ígértek semmit nekünk, így legalább nem kell csalódnunk, ha nem teljesítik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sztd
2019. november 13. 08:22
Adott a szász, és adott a török. Én ebben a helyzetben mindenképpen Dăncilăt választanám. Ha minden magyar elmenne szavazni, akkor vagy megszorongatná, vagy legyőzné Iohannist, és az is kapna egy leckét a mintaszerű kisebbségpolitikából. A magyaroknak az egyetlen esélye úgyis a helybenmaradás, gyerekvállalás, és a gyerek magyarrá nevelése (aki élhet román mellett, de nem él románnal). Amíg csak kivárni kell az asszimilációt, addig nem lesz érdekérvényesítés.
Onurisz
2019. november 12. 18:24
Egyszerű ez. Egyetlen magyar se menjen el szavazni a második fordulóban. Így lehet üzenni a románoknak. Ahogy annak is egyszerűnek kellene lennie, hogy egyébként pedig mindig, minden egyes magyar menjen el szavazni a magyar jelöltekre. Milyen érvük van azoknak, akik nem mennek el? Miért nem lehet 100%-os részvételt elérni a kisebbségi helyzetben élő magyarok körében? Miért nem lehet bekopogtatni minden házhoz, rábeszélni minden magyart, hogy négy-öt évente sétáljon párszáz métert és ikszeljen a magyar jelöltek neve mellett? Ha önvédelemből erre sem képesek, akkor miért tetszenek sopánkodni?
scion
2019. november 12. 07:51
vagy otthon maradsz
János bácsi
2019. november 11. 18:13
Ne szavazzanak egyikre sem oszt jónapot. A magyarországi választások alkalmával mindig tudják, hogy melyik pártra kell szavazni. Hiába kérjük őket, hogy ne szóljanak bele, mert nem itt élnek, fogalmuk sincs az itteni körülményekről .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!