Le kell végre zárni a polgárháborút

„Kampánya elején kijelentette, hogy nem akar részt venni az iszapbirkózásban, az ellenfél támadásában, mert Hódmezővásárhelynek békére van szüksége. Mennyire sikerült ezt megvalósítani az elmúlt hónapokban, és hogyan viselkedett ehhez képest az ellenfél?

Alföldi emberhez méltó makacssággal ragaszkodtunk ahhoz, hogy akárhogy is provokálnak engem, személyesen vagy a csapatomat, nem vesszük fel a kesztyűt, mert ezt a polgárháborút nem megnyerni kell, hanem lezárni. A kampányom legelején fegyverszünetet hirdettem, ma már sajnos látjuk, jobbára egyoldalúan. Az ellenfél ugyanis nemhogy nem tekintett el a negatív kampányeszközök használatától, hanem olyan módszereket is bevetett, amelyek még a saját táborában is megütközést keltettek. Bevallom, időnként nehéz volt nyelni egyet, és nem visszaszólni vagy az asztalra csapni, hogy most aztán elég legyen, eddig, és ne tovább! Különösen, amikor édesapám emlékét gyalázták vagy a feleségemet és a családomat azzal provokálták, hogy házasságon kívül született egy negyedik gyermekem is, amiből természetesen egy szó sem igaz. A felháborodást látva polgármester úr bocsánatot is kért, de persze csak úgy, mint a csalimesében a lány: gondolta is, nem is. Inkább arra használta az alkalmat, hogy elismételje újra a rágalmakat. Én azonban végül ilyenkor sem dobtam vissza kővel, és örülök, hogy így tettem. Meggyőződésem, hogy az efféle hatalmi praktikáknak október 13-án véget lehet vetni, és Vásárhely visszatérhet ahhoz a beszédmódhoz, közösségi viselkedési normához, amely az elmúlt emberöltőkben mindig is jellemezte. A város többsége békére vágyik, azt pedig békétlenséggel nem lehet elérni.

Korábban úgy nyilatkozott, hogy azért is döntött az indulás mellett, mert a város rossz irányba halad, illetve, hogy egyes beruházások »ordító módon« hiányoztak az elmúlt másfél évben. Mikre gondol?

A békétlenséggel nem csak az a baj, hogy rosszkedvűvé teszi a várost, megmérgezi a hétköznapokat, és barátokat, rokonokat, szomszédokat állít szembe egymással. Megbénítja a fejlődést is. Még csak közgazdásznak se kell lenni ahhoz, hogy az ember belássa: a munkahelyteremtő tőke oda megy, a gazdaság ott érzi jól magát, ahol stabilitás van, béke, kiszámítható és nyugodt körülmények. Vásárhely sajnos bő másfél éve nem ilyen hely, inkább háborús hadszíntér. A megtorpanást először mindig a hétköznapokban érezni, a város fokozatosan elhanyagoltabb, gazosabb, gazdátlanabb lesz, de az igazán súlyos következményeket az mutatja, hogy alig indult új beruházás, ha van is átadó ünnepség és szalag­átvágás, azoknak a projekteknek az alapköveit még az előző időszak polgármesterei tették le, Lázár János és a megboldogult emlékű Almási polgármester úr, aki egyébként szintén megkapta a magáét a kampányban. Ha ez újabb öt évig így megy, Vásárhely hosszú időre lemaradhat.

Függetlenként indult, de sosem tagadta, hogy erős szálak kötik a nemzeti-polgári oldalhoz. Emiatt is támadták.

A független egy választójogi kifejezés, én pontosabbnak érzem az »önálló« jelzőt, mert ez jobban kifejezi azt, ami jellemző rám. Az autonómia és a viharsarki nyakasság, vagyis az, hogy bábszerepre alkatilag alkalmatlan vagyok, nekem csak a meggyőződésem és a hitem diktál. Tudja, a vásárhelyi polgárok túlnyomó többsége nem kér a címkézésből, a szekértáborokból: békében akarnak egymás mellett élni és dolgozni úgy, ahogy évtizedeken át képesek voltak rá. A közelmúltban azonban a vásárhelyi politika minden áldott nap színvallásra kényszerített mindenkit: ide tartozol vagy oda tartozol, középút nincs. Ez nagyon megviselte a várost. Lennie kéne középútnak – arany középútnak –, hiszen épp ott van a békés fejlődés, a közös nevezők megtalálásán alapuló gyarapodás. Középen álló, önálló jelöltként ezért számítok a fideszes polgárok szavazataira éppúgy, mint azoknak a vásárhelyieknek a támogatására, akik kiábrándultak a polgármester úr rokonszenvesen induló, de megosztottságba és egy helyben járásba torkolló politikájából. Mindenki polgármestere leszek, ha méltónak találnak rá a vásárhelyiek, nem pedig egyik vagy másik oldalé, ez a programom leglényegesebb pontja.”